Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián

' 17 denekelőtt hivatva van éppen az az intézet, amelyért a nemzet annyi áldozatot hozott s áldozatot hoznak egyesek naponkint". [34] Ez a megszövegezés alapjává vált a 70-es, 80-as évek aláírási felhívásainak is. [35] E nemes és nagylelkű elképzelést nem kisebbíti, hogy magas árakon a tudományos kiadványozás úgysem bővülhetett volna köznevelő misszióvá. Csengery is kénytelen volt megállapítani: "Ha az Akadémia egyik főcéljának (ti. a tudomány terjesztésének) meg akar felelni: le kell mondania azon kilátásról, hogy kiadási szükségeit fedezze. Hasztalan törekvés, mely egyszersmint a főcélt is meghiúsítja". [36] Az árképzés sarkpontja volt (és maradt) a könyvüzletnek. A korabeli könyvkiadás természetesen mindenekelőtt üzleti vállalkozás volt. Az Akadémia Igazgatótanácsa sem bánta volna, ha a bevételek legalább az indulótőkét "visszafizetik". Ám erre sem volt mód. A KKB első kiadványai jelentős művek fordítása

i voltak. [37] A Bizottság mást nem tehetett, hiszen a fordításnál gyorsabb módszer a hiánypótlásokra nem létezett. A probléma ott jelentkezett, hogy az Akadémia más kiadókkal, elsőként Ráth Mórral — végeztette az egyes általa megrendelt munkák gondozását, így a mérsékelt haszonból az Akadémia már nem részesedett. [38] 2. Hétköznapok Az Akadémia és a magánkiadók kapcsolata régi hagyományokra tekinthetett viszsza. 1833-tól 42 évig az "Eggenberger József és fia" cég viselte "A M. Tud. Akadémia könyvárusa" címet, és intézte a bizományos könyvkereskedés ügyeit. A lassan fellendülő kiadványozási tevékenység nemcsak új igényeket támasztott, amelyek meghaladták az Eggenbergerek lehetőségeit, de bizonyos korrupciókra is rávilágítottak. (Különösen a postázások körül voltak gyakori visszaélések. Az alkalmazott technika az lehetett, hogy az Akadémia pénztáránál kiigényelték a postaköltségeket, ám a könyvküldemények bérmentesítetlenül mentek el. Az efféle panaszok mindaddig napirenden maradtak, amíg 1890-ben az Akadémia postáját a kormányzat díjtalanította.) Eggenberger mellett mások is — kisebb tételekben — foglalkoztak a tudományos kiadványok forgalmazásával. Közülük Emich Gusztáv emelkedett ki, aki valamikor Eggenberger tanulójaként kezdte, majd üzleti legyőzőjeként folytatta a szakmát. Emich népszerűtlen személyét azzal tudta elfogadtatni, hogy lapjai révén 15 000 olvasóval állt kapcsolatban és nem félt a kockázattól. Vállalta, hogy évi "150 alkalommal, feltűnő modorban" hirdeti az Akadémia kiadványait. [39] A könyvüzlethez kétségtelenül kiválóan értett, kapcsolatai révén egész Európában lehetősége nyílt az Akadémia — és a saját — érdekeinek képviseletére. Az Akadémián voltak jóakarói, köztük Jókai és Arany. Mint Petőfi kiadója, jó hazafinak, mintegy egy sor lap és a Kígyó utcában lévő legelőkelőbb pesti könyvüzlet tulajdonosa, a könyvterjesztés és sajtó hatalmasságának számított. [40] Az akadémiai könyvügyekkel kapcsolatban ezért gyakran bukkan elő a neve. A vele dolgozók előtt azonban nem volt becsülete. Maguk között egyszerűen "a csalónak" nevezték. [41] Csengery"... a föld legpontatlanabb, leghazugabb és huzavonóbb emberének" jellemezte, [42] és számláit mindig ellenőriztette. Nem vették figyelembe, hogy Magyarországon nehezebb volt eladni, mint megírni egy könyvet. A magánkiadőkkal való kapcsolat nehézkessé, ellenőrizhetetlenné és főleg anyagilag hátrányossá tette az Akadémia könyvkiadását. Csengery ezért hosszasan tanulmányozta a kézirat út-