Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)
I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián
14 az a mívelt magyar fog azokhoz szívesen folyamodni, ki különben német vagy francia könyvet forgat e célra, mert örömmel fog a dolog érdeme mellett saját édes nyelvével is a tudományos mezon megbarátkozni; hanem az iskolai ifjúság s nevelőink legnagyobb száma ezekkel fog élni, a tudomány és nyelv érdekét ezekben egyesülve látván. Ugy hiszi a bizottság, alig tehetne az Akadémia most valamit, mi élénkebb helybenhagyást s közönségesebb tapsot nyerne a haza minden rendeitől; másfelől tudomány és nyelv tekintetében is alig van sürgetőbb vagy méltóbb feladata intézetünknek." [26] Javaslatának elfogadása és határozati erőre emelése után sem oszlott fel a bizottság, hanem a megvalósítás módszereinek kidolgozásához látott. 1837-ben egy hat évre tervezett "ciklust" szerkesztettek. Az első évben a logika, grammatika, "Európa ország- és népismerete" tárgyakat dolgoztatták volna ki monografikus formában. A második évben "tapasztalati pszichológia" és "iparismeret" mellett külön műveket rendeltek volna a "gőzmachináknak, gőzhajóknak, gőzszekereknek, vasutaknak, csatornáknak, vízszabályozásnak, hídaknak és gátaknak leírására". Ezt követően irodalomtörténeti, esztétikai, számviteli kézikönyveket, majd antropológiai műveket és "Európa polgáriasodásának történetét" Íratták volna meg tudós szerzőkkel. Az ötödik évet a kémia, "észjog" és "természethistória" tudományainak szentelték volna, végül a ciklus befejezéseként Magyarország statisztikáját és "nemzeti gazdaságát" leíró monográfiát bocsájtottak volna közre. A javaslat azonban csak tudománytörténeti jelentőséggel bír, miután pénztárhiány miatt nem valósult meg, sőt ilyesmi két évtizedig szóba sem került. Az 1859. január 27-i összesülésben Balogh Pál, aki tagja volt az 1836. évi bizottságnak is, bejelentette, hogy 41 magyar hölgy "évenkénti 123 db aranyból álló" és "10 évre kötelező" alapítványt tett le "Hölgyek Díja" címen, "évenként négy-négy tudományos tárgynak pályázat útján történő kidolgozására". Az arisztokrata hölgyek — pontosabban a mögöttük állók — azt is kikötötték, hogy "népszerű, csinos és [korrekt] nyelven", az "illető tudomány jelen álláspontjával egyezőleg" készüljenek a pályamunkák, mert csak így érhető el az alapítvány célja: "az olvasó és tudni vágyó közönség száma naponként szaporíttassék". [27] De a híres Hölgyalapítvány sem hozta meg a sikert. Egy-egy kiírást az érdektelenség miatt többször is kibocsájtottak. A díjazott és közzétett munkák rendre eladhatatlannak bizonyultak, noha voltak köztük érdemesek. E törekvések folytonosságát Toldy Ferenc ellentmondásos személye biztosította. Az 1836-os bizottság ekkor már egyetlen élő tagjaként három és fél évtized után megismételte a népszerűsítő könyvkiadás akadémiai létrehozását sürgető felszólítást, egyben az Akadémiát nagyobb aktivitásra serkentve: "Az Akadémia találjon módot, mikép terjeszthesse sikeresen a tudományokat hazánkban, magyar tudományos kézikönyvek és más, a tudományokat jelen színvonalukon előadó magyar munkák készíttetése, idegen jeles munkák fordíttatása és megjelenésük eszközlése által. Tennünk kel l, tisztelt Akadémia! még pedig más t is, mint eddig, s különösen többet, sőt sokat, a tudomány s az irodalom terjesztése érdekébe n, és — amit nem lehet eléggé hangsúlyoznom — minél elébb".[28] Az ekkor már háttérbe szorított, és az Akadémián egyre ritkábban szereplő, idős Toldy felszólalása bizonyos mértékig kritikája volt az Eötvös-féle Akadémia-irányításnak, melynek gyakorlatába n még mindig inkább a tudomány műveléséne k elve érvényesült, míg a terjesztés nem kapott megfelelő hangsúlyt. Toldynak a zonban nagy szerepe volt abban, hogy a kultúr a és tudomány terjesztésének ügye is előtérbe került.
