Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
A fiatal Kaffka Margit
77 séges, — mint jómagunk igy hétköznapon, — eseménytelen, szürke heteken át. Holdtöltekor megesik, hogy-ad-abbahagyjuk a javítanivaló irkákat, és lámpást se' gyújtva ülünk a holdfénynél szótlan, gondolkozva. Az élet, a szerelem édes tavaszi hullámai csapnak felénk és lasudón, kétségbeeson panaszoljuk halkkal, hogy az emberélet elite-jét, — középpontját, czélját — hogy immár nem ismerjük megx soha. Te! Tudod mi ennek a láznak a csillapítója? Hahaha, — elmegyünk "társaságba", — oda a hol collegáink, a tanítók udvarolnak, — conservatóriumi estére, egy vénasszony tanítónőhöz vagy épen pedagógiai gyűlésre havonta. Na tudod a "férfi" annyira eszményi, imponáló és fölényes formában jelentkezik itt, — nagykezü-lábu, bőrnadrágu és koszlott manschettás tanitó urakban testet öltve, — a kik olyan ragyogó szellemességeket mondanak. Pfuj! Ettől azután kacsagó görcsöt kapunk és nyugodtan alszunk. Megyek aludni, — szervusz, — holnap folytatom Margit Dusim! Ma folytatom és körülbelül befejezem. Azt hiszem hamar. Nem tudok irni, érezni, gondolni, — a lelkem állott pezsgő, — Te Heddi, nem képzeled mennyire butit, tompit és alacsonyít az én "eszményi" foglalkozásom. És olyan egyedül vagyok! , Az iskolában, kétszáz társnő közt mindig akadtam két-három rokonérzésüre, — megkerestem és megszerettem őket,— itt azonban mindig egymagam. Azaz dehogy, — a lányok folyton körültem, mellettem vannak, fecsegnek, pletykáznak vagy veszekednek, — Te érthetsz engem, csak beszélni nincs kihez. Ma este mindahárman mulatnak a tanítók Otthon estéjén, — mint tán irtam is. Bár tiszteletjegyet küldtek, nem mentem el, — nincs ma kedvem a tanítókhoz, — bátor igy "ránézvést" egészen "feleségnekvaló"-nak találnak — De ma fáradt vagyok, Szörnyű munka az, — "széklábakat faragni" akarom mondani irkákat javítani, hatvanat, — körülbelül egyformát, — a kisméretű agyvelők minden -fegikátafl logikátlanságával teli. Istenem! Ez hát a gyerekiélek őseredeti tiszta naivitása, — az idomítható, hálás, érintetlen anyag, — amint a pedagógia ismerteti. Igen, teli egy iskolai élet minden fonákságával, — közönséges és romlott szülők minden aljasságával, malicziájával. Az örök emberi minden vonása, jövendő rosznak csirája jelentkezik már, — és a telitett kicsi lélekbe hogy férjen a tudás. Meg mit is használ nekik. A történelem gyűlöletre, a természettan gőgre a nyelvtan nagyképű okoskodásra tanitja őket, és végkép elvesz igy a jóság ősforrása, — az ártatlanság egyszerűség, egészség, jóság. Csalódtam a pályámban. Estenként érezem ezt nagyon, — fél nyolczkor / arShban magamra disputálom a régi, prepa-lelkesedést éa.^legtöbbször sikerül vidámnak, türelmesnek, nyájasnak lenni /Tflsz iriTt Legyek mást? Már benne vagyok és nincs, nem lehet más életvágyam mint összetett hármasszabályt magyarázni, kalkulust irni és feladványt korrigálni. Csúnya, meztelen igazság ez, — de néha vad gyönyörűségem telik, hogy
