Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
A fiatal Kaffka Margit
69 — hogy milyen csacsik és milyen édesek a gyerekek, — hogy milyen nagy szamár az udvari kathekétánk, —hogy mikor megyünk a franczia-mester "madám Fekete" gardirozása mellett színházba, — hogy mikor láttuk az utczán csatangolva közös udvarlónkat a "kifacsart caitromot" (Békés ur szegény) — és hogy — so'se megyünk férjhez. Ez kedves théma, — itt elsoroltatnak az anya, — háziasszony misériái, — milyen színekkel! De néha tudományos a társalgás és előkerülnek a pedagogusok, — vagy Flammarion az ő "Lumen"-jével (Ez a legújabb könyve) Irma, — a zongoramester, — a hidegvérű német leány csak füt, füt, — a kicsi Trucsi a kishirdetéseket veszi elő, — Böske, a pimperlik rektora és zárdai orgonista-kántor kisasszony a piszkos kis kötéseket. Most hivat a főnöknő! Edes, jóságos kis öreg, aki úgy kíméli a kisasszonyait (mint-aB)- mintha mindig félne hogy megharagszunk rá. Két kezébe fogja a kezünket, ugy szorongatja, — aztán szégyellősen kezdi, — hibás kiejtéssel — szívélyes hangsulylyal, — szépen; "Tegye meg kedves kisasszony, — írja meg ezt, — magánál könynyen megy. — De ne haragudjék, hogy fárasztom, — majd imádkozom magáért, — imádkozunk mind." — Persze hogy megírom az ünnepi szónoklatokat,— karácsonyi énekszövegeket, — mindent. Ha kétannyit kívánna, — azt is szívesen tennők, mikor olyan szépen kéri — és előttem olyan szokatlan ez a jóság. Dehogy merné szegény a leveleket felbontani, — csak czímezd ide Dusi, hamarabb megkapom. Egyáltalán nem vagyunk korlátozva és ha csak egy kis fizetés kellene a teljes megelégedettséghez. De látod Dusi ennek is megvan a maga szomorúsága. Én, aki eddig csak nyomorogtam mindig, — szükségből vagy kényszerűségből, — a tisztitótuzbeli édes vigasztalásokkal biztatgattam magamat. Volt valami édes, megnyugtató és fölemelő a szenvedésben, a nyomorúságban és abban, — hogy ha fordul a sorom, — csak is jobbra fordulhat, — szükségképen, — természetszerűit és ennek jutalma lesz valaha, — Most a jóllét teljességében félek valamitől! Érdemes vagyok-e én erre a nagy Békességre. Vagy csak az én ezerszer megalázott lelkemnek, elgyötört gőgös temperamentumomnak esik ilyen nagyon jól ez a passiv boldogság, — nyugalmas tisztesség. De jövőre újra ingyenes-prepa, — falusi rektor vagy nevelő kutyakisasszony leszek, és újra kezdhetem a miről már leszoktam — az alkalmazkodást, tűrést, nyomorúságot, — mindent. Te! Megteremhet-é a szerelem ilyen környezetben, — fejlődhetik-e prózai küzdelmekben? Ugy-e nem? Én tehát mentve vagyok viharoktól, errupczióktól — boldogságtól és boldogtalanságtól, örökre Amen. Béke veled! Miskolcz 1898 decz 13 Margit." Egész ív papír, 4 oldal. ("Kálmánka, Dezső", ismét a barátnő lovagjai, valamint a következő levél versírója is az.)
