Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

52 leányprepával, hogy milyen szent, magasztos és boldogító a tanító-hivatás, — pedig ok tudhatnák legjobban hogy kínsó és gyötrelmes — de így állnak bosszút. Próbálj átok ti is! Sok szerencsét! Hát igenis megpróbáljuk, mert hivatásunk van Isten kegyelméből,hogy mi reformáljuk a sok kínnal összetákolt tanítás módot, — megpróbáljuk tisztelt uraim!, mert nem akadt még olyan bolond, a ki megkérjen feleségül. De mérges is vagyok magamra! Mikor olyan boldog vagyok és akaratlanul ilyen czinikus ostobaságokat firkálok. De beszéljünk is másról! A múltkori édes, bolondos levélkéd igazán hatott rám, — kicsit elszontyolodtam rajta, — és ha nem lett volna #// másnap neveléstan írásbeli rögtön írtam volna választ. Igy azonban félretettem, — nem tudom hová, — és most, — mikor már velejére emlékszem, a borongós elégikus alaphangulatára, egy két megjegyzést mégis megkoczkáztatok. íme halld! ! Te valamikor okos, jóízlésü, természetes leány voltál. Miféle szellemi hypokondria ütött beléd, — miféle képzelt betegség, hogy mesenagy sebnek képzeled azt a gombostükarczolást, a mi a szivecskédet érte esetleg. Ha ugyan érte? De hajlandóbb vagyok azt hinni, hogy a gombostű rozsdás, törött, még karczolni se való és ez lehet a baj. Ne haragudj Heddi! Hiszen látod én is prédikálom a vizet és magam se' tartom be az önírta reczeptet. De mégis ki kell mondanom. Ne csinálj kultuszt a szomorúságodból fiam, ne akarj vén lány lenni, se savanyu se' édes se' semilyen, mert az nem neked való. Neked van érzéked az egészséges élet eleven ereje és megrendítő hatalma iránt és meg kell találnod a boldogságot egyszer, hiszen ezt Te írtad nekem valamikor régen,— karácsonytájt. , Vagy vegyük így; azt a konvenczionalis ürességet a bölcső és koporsó közt valamivel mindenesetre ki kell tölteni, mert különben kitölti helyettünk végzet ő felsége maga, és egy kicsit erős keze-fogása van ennek az urnák. Keress hát valami kompakt egységes dolgot tölteléknek, mert ezzel könynyebb elbánni mint az emésztő ábrándokkal, szétzilált vágyakkal és veszedelmesen öntudatos lélekanalyzissel. — Valamikor én is szerelemmel, boldogsággal akartam kitölteni, (karácsonytájt volt), —azután, valamivel később amolyan Sarao-féle örök fájdalommal, érdekes, csalódásos lemondással, most azonban csupán dolgozni akarok. Nem holmi ideális rajongásból a munka eszménye után. Dehogy! Abból régen kiábrándultam. Láttam akkoriban egy embert reggeltől estvélig dolgozni és ezt mondtam. "íme az eszmény!" Az az ember pedig azért sietett, mert mfio

n este a Koronába kellett mennie, később másfele, és a másik napon tízorakor ébredt Nevetséges! A munka egyszerűen a legszokottabb, legegyszerűbb és legtermészetesebb élettöltelék. Dolgozom hát míg meg nem vakulok, mert ahoz állok a legközelebb — sokat tanultam mostanába' sőt néha pityeregtem is,— olyan ostoba vagyok, — majd aztán kórházban fejezem be a dicsőséges pályafutásomat. Jé! — hogy szégyellem magam, hogy épen abba a hibába estem a miért téged szidni akarlak. Lásd Heddi, szánom bánon, de nem tehetek róla, ne várj te tőlem mulattató viczczes levelet, — ha mérgelőd-