Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
A fiatal Kaffka Margit
51 (Ezt a hálátlanságot annyira nem felejtették el, hogy mikor féltestvérét fel akarták a zárdába vétetni, kérésük elől elzárkóztak, mondván: elég volt egy sütetből egy lepény.) — Nagy hálátlanság! — mondta a nővér. A zárda annyi jót tett vele ... Dehát fiatalka volt — teszi hozzá engesztelőn — és nagyon eleven! Túlságosan eleven! Túlsá-go-san e-leven! Bizony! Mintha a nagykárolyi iskolában hallottak visszhangoznának. Ott is azt mondták: Túl-sá-go-san e-le-ven! De ez az eleven gyermek komolyan elhatározta, hogy "energikusan dolgozni akarok" — és az év végén 1898. jún. 25-én ezt írja Szatmárról Hedda barátnőjének, Nagy-Károlyba: VIII. "Ő nagysága Nemestóthy Sz. Hedvig úrhölgynek, Nagy-Károly. "Édes Heddám! Tanítónő vagyok, boldog vagyok! Lehet hogy kinevetsz az együgyü kicsinyességemért, de nagyon tele van a lelkem örömmel, — szeretnék kezet csókolni az egész világnak, — elsősorban a Úristennek, ennek a joságos és nyájas öreg urnák,,.—, a ki ezt megérnem hagyta. T T ' , . . diplomám / , , . . Utasitasod szerint a / hagy ön sokszor meg fogom csokolni, — mihelyt lesz három felesleges forintom, hogy kiváltsam. Azt az édes czédulát a melyikért annyit kínlódtam és a melyik megment majd a nyomoruságtól. Hogyne! Már is kaptam ajánlatot egy zsidó csládtól a két hónapra, három gyerekhez 15 forintért havonkint. Azt írja a zsidó, hogy nyáron csak három cselédet tart, és azért ha vendég van, a negyediket pótolnom kell. Ha azonban nincs vendég, akkor "cshaládthag"-nak "thekintenének". Ugy-e hogy megtisztelő: Lásdd, mire képes a diploma! De nem akarok keserűségeket írni, — azt hiszem kötelességem most hálásnak lenni a sors iránt és hirdetni az én végtelen nagy és tökéletes boldogságom. De tehetek-e rola; — mikor ujjongva kijöttem a képesítőről, egyszer csak odatévedt a szemem a gyakorlóiskola egyesített osztályának a nyitott ablakán, arra a sovány kis apáczatanítónőre, — a ki tavaly ilyenkor végzett, — és a ki most a sorvadás égő lázával szemében rekedten könyörög a gyerekeknek, hogy ne lármáznának olyan erősen, mert a tanfelügyelő ur, a rettenetes itt van a folyosón. Bizony megcsappant a nagy jó kedvem, — lehet hogy bolond vagyok, — de odaszóltam a kaczagó kollégáknak, "Lám a jövőtök!" Bizony elszontyolodott valamennyi. De azért kimondhatatlanul boldog vagyok. Egy évre, mint tudod zárdában kell tanítnom, — vagy Miskolczon, a hova én folyamodtam, — vagy Lőcsén, a hova eze k akarnak küldeni. Mindegy! Csakhogy a levegő jó és a vármegyém elég messzire. De kiállhatatlan és idétlen teremtés is vagyok, — hogy itt affektálom a pessimismust, a mely már kezd is kimenni a divatból, — mivelhogy olyan általános már. De hidd el, mintha valami gúnyos, derűs maliczia kaczagna ki a tanáraim szeméből a mikor meleg hangon gratulálnak, — szeretnék a fejükhöz vágni valamit. Csúf önzői. íme elhitették újra 24 naiv és hiszékeny
