Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

47 Édes húgom! Hangulat neked az örömed, a szomorúságod, az életkedved, az apáthiád, — hangulat vagy tetőtől talpig, meg gyerekes, makranczos szeszély. De én így szeretlek Heddi, annyira szeretlek, hogy elfelejtkezem irigykedni rád, — hogy olyan boldog vagy mert hangulataid vannak. Számomra vége /~u~Tarkabarka, érdekesen olmosódó, nyomtalanul eltűnő lélekállapotnak, nem vagyok fogékony apró-cseprő impreszsziókra, — nem látok se' szürkét se* rózsaszínt, csak keservesen pozitív bizonyossággal érzek, — nem, — tudok valamit, hogy nagyon boldogtalan vagyok. Ne sajnálj, — nem kell engem sajnálni. Ne félj és kivált ne ijeszd meg az anyámat, mert kívülről rendben van minden. A sors, vagy az Isten, vagy a véletlen is segit, — mióta tanulni nem tudok nem szólít felelni senki. Most pedig a szüreti szünidőn sok szép estét töltök a holdfényes tornáczon, egymagam, éjfélig, — és csodálatosan hú'sit, józanít a hold most, ez a kiszenvedett, hideg világ. A fényinél fel is tettem, hogy tanulni, komolyan, energikusan dolgozni akarok, fogok, — jövőre pedig nem maradok itt polgári képzőre, hanem tanítani megyek valahova messze. Ez a legjobb megoldás! De hagyjuk ezeket! A múltkor a Bagossy órájára senki se' készült el a csillagászattanból, hát azt az elcsépelt ötletet vettük elő, hogy elsvindlizzük az órát, és a spiritualizmusról kezdtünk kérdezősködni. "A kathedráról — mondta — nagyon nehéz ilyen dolgokról felvilágosítást adni, a mi még kellőkép tisztázva és megvitatva nincs. Szerény % véleményem, kisasszonyok, — hogy vannak erkölcsi járványok, mint a hogy járvány a dátha például-" Itt kifújta az Orrát. Mindez csak annyiban érdekes, amennyiben nekünk, Idával — egy városi pajtásommal, — eszünkbe jutott a dolog, és ma, elmentem hozzá és megpróbáltuk. Egy rég' elhalt társnőnket idéztük, szegénykét, de sokáig csupa mássalhangzókat emlegetett, de egyszerre, meglepően tisztán és gyorsan felelt meg arra a kérdésre, hogy ki felel holnap. "Ne törődjön vele. Ne gondolj rá" Furcsa! Nem tudom kinek szólt, melyikünknek beszélt, kivel, mivel nem szabad törődni, nem szabad gondolni. Azaz hogy tudom! De milyen ostoba vagyok, már mindenből regényt csinálnék. No de Ígérem, ünnepélyesen igérem hogy többet nem untatlak soha az ostobaságaimmal. Te pedig írj sokat, minél többet, mindenről, nagyon érdekel. Czímezd bátyámhoz, — megkapom! Karácsonyig talán még írhatok egyszer, — akkor pedig minden nap egy levelet. Isten áldjon, sokszor csókol Margitod" Tizennégytől tizennyolc évig milyen érdekes fejlődése ez a lányléleknek. Ezek a levelek híven tükrözik a lélek sok nyugtalanságát, keresését, illúziók közt vergődését, megtorpanását és ellankadását. Ezért érdemes figyelemmel kísérni rajtuk keresztül a fejlődés sok szép ívét.