Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
A fiatal Kaffka Margit
48 1897-ből való ez a levél is. VII. "Édes Heddim! Régen írtál utolszor, — már egészen elfeledtem is hogy mit. De a mottójára emlékszem mégis. Hogy Te még mindig kíváncsi vagy a V. Jóska viselt dolgaira, — és hogy — szerinted — én mégis csak férjhez megyek egyszer. — Tehát; A Jóskáról szólván, — a minapában Irén néninél mindenféle körülkertelések és elővigyázati rendszabályok után megtudakoltam egyetmást. Azaz csak megkérdeztem, — mert (azt mondja Georgin) nem olyan ember az az úr, hogy érdemes volna megfigyelni a dolgait. Hogy alapjában nem csinál semmit, (még azt is lassan) — hogy az "átlagember"-en egy hajszállal se' felülemelkedő, csendes és nagyon ellenszenves gyerek,— (már mint neki), — s hogy utolszor a kaszinó álarcos bálján látta, hol szinte nemkövetett el semmi figyelemreméltót. Edes Heddikém, bé gonosznak és közönségesnek találsz ugy-e, mikor ezt ilyen közönyös és buta formában a tudtodra adom. De látod ez kell neked, kegyelemdöfés egy haldokló érzelemnek, a mely (még most is gyanakszom) illuziólárva volt, és a családi vonásunk a tragikum halálos szüksége tartotta benn' a lelket. Ha beléd bolondul vala esetleg vadul, és önfeledt udvarlás-rohamaiban véletlenül kivillan az illúziók szépséges, képtelen biborköntöse alul a lóláb, — (akarom mondani a közönségesség és butaság) — bizonnyal előbb fogsz nevetni. — így még mindig nem nevetsz. — De tán idestova. — Csak a teljes reggeli virradat egészséges, józan, üde világítása kell, hogy úgy lásdd, ugy akar d látni a dolgokat, mint vannak. Mire a hajad rendbeszedted és illatos, fris kalács mellé a párolgó kávécsészéhez ülsz, — a fehér és világos ebédlőben a hol minden polgárias, szolid, massiv, — a hol az urad vezérczikket olvas és te előszeded a horgolásod, — nos, akkorra vége egészen, teljesen az elmúlt éjszaka beteges, lásas, nyomasztó és kétségbeesett mese-álmainak így. így! Most pedig hadd czáfoljalak! Sajátságos dolog történt velem az utolsó leveled óta. Nem is történ t, — csak elmúlt valami, a miről most már alig hiszem, hogy valóba' volt . Egy reggel arra ébredtem (ne nevess ki, nagyon furcsa dolog ez) hogy egy cseppet se' vagyok szerelmes. Nem tudom ezt megmagyarázni, nem is akarom, -- valami szégyenlős csudálkozás maradt fenn az egész őrült históriából, ha a naplóm képtelen, bolond lapjait olvasom akkoriból. Nem is régen csak négy-öt hete gondolom, mikor estendet olyanformát éreztem, hogy most menten elhagy az épséges eszem, reggelre kelve pedig kaczagva dobtam tűzre holmi elnyűtt arcképeket és kéziratmaradványokat, —és valami üde, fris, szabad gyönyörűséggel szívtam be a fris téli levegővel az Odesseát, a miről akkor dolgozatot kellett írni. Szabad, nyugodt, vidám vagyok, — csak egy homályos, elkényszeredett, nyugtalan és beteg álom képe maradt az egészből, — nevetek ha rágondolok; de nem éleskeserün, mint azelőtt is "tiszta pillanatok"-ban,
