Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

127 Az Erzsébet Nőiskolába való felvétel nagy láza elmúlt, "Ha felvennének — írta akkor — Zirzenhez, egész életemben komoly, nyugodt tanítónő, pontos államhivatalnok lennék. Ha tárgyat találna az ambiczióm, — ha volna mire törni teljes energiával— "— Most pedig, mikor ez a vágya teljesült, állást is kapott, azt írja kiábrándultan: "— én nem hiszek a munkám jelentőségében " — Nem hiszek!" — A Szatmármegyei Közlöny 1902. nov. 9-én közölte "Vándor ének" c. versét. XXXVIII. "Ő nagysága Nemestóthy Sz. Hedda úrleánynak Nagy-Károly Szatmármegye. Kedves Öregem! — A gratulátiod nagyon kedves volt. emlékszem jol is esett nagyon, — de akkor nem értem rá válaszolni, most pedig, — Istenem, de rég ideje már annak. Azóta itt nyakig benn ülök a rendszeres módszerekben, — megint az a "dolgozóméh" lettem, a kit te nem szeretsz! Mert te is, öreg akkor szereted a méheket, a mikor fullánkjukat használják és utánapusztulnak. — Nos, hát én most egy numerus vagyok a rubrikában, — ojjé! — mennyi tid rubrika van itt, — és egyéb semmi. Fényesre kent, simára csiszolt és örökösen forgó kereke vagyok egy éktelen nagy gépezetnek, a minek a rendeltetése közönyös és idegen nekem. És ha volnának még altruistikus hajlamaim, — amúgy is, — én nem hiszek a munkám jelentőségében, nem hiszem, hogy valami haszna lenne ezeknek a kisleányoknak abból, hogy itt a világegyenlitő, meg a földtengely ferdeségének együgyüen nehézkes fogalmaival gyötröm őket. Nem hiszek,hiába. — Igen, még valamiről számot kell adnom neked, — pedig szívesen elkerülném, mert csömörlésig unott théma már itt, szűkebb körben agyoncsépelt, nekem pedig fanyar, lehetetlen, — és semmi köze a mostani állapotomhoz. Egy incidens! Anyám talán mondta is már neked, de bizonynyal máskép. — Úgy esett, hogy az első napokban, a többivel együtt bemutatnak a tantesteremben egy elég csinosképű barna kis felsőkereskedelmi tanarat (ez az iskola kapcsolatos a mienkkel) - jól megnéz, aztán továbbmegy. — Másnap nálunk volt. — Ibolya hugoméknál uzsonnán. Már akkor tudtam, hogy ő az a bizonyos a ki a télen "világ" szemeláttára a húgomnak udvarolt, — a kislány ugyan nem rajong érte, még a mesehősét álmodja, — de az okos Ilona néni szívesen "skart"-ban tartja, — mig a gyereknek megjön az esze. — Ezt már tudtam, — de azért nem képzeltem, hogy vétket követek el, ha (mert mellém ültették) — elbolondozom vele, — egészen ártatlanul, — ahogy például, — — kit is mondjak, — Vetzuk? nem, az több volt a részemről, a hogy a kis Andrássyval a nyáron, vagy bárkivel az egyéjszakás murik alatt. — De itt ezen a tájon, ugy látszik, azt nem értik, mert az a fiu másnap, — egy tanítónő-sógorném nagy családi ebédjén formaszerint feleségnek kért. Ne tartsd ezt "manővernek" aranyom, — egy véletlen, bolond eset, — ilyesmi megtörténik néha. Nem adtam biztos feleletet, kicsit gon-