Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

120 "Mint csendes megfigyelő szívesen hallgatta élményeinket, élvezte csínyjeinket, sok mindent megtartott emlékezetében és később regényeiben felhasználta, ügyesen elhelyezte azokat. Egy ismert kis versének megírására (Egy helyen "Leánykérés", más helyen "Mária húgom" címmel) az én emlékezéseim alapján, nővérem menyaszszonysága inspirálta." Következő levelében barátnőjének ad szerelmi tanácsokat, de önmaga elkeseredett. "A képesítő még izgat és ébrentart — azután — nem tudom mi lesz, de nagyon rosz." — írja a levélben. A Szatmármegyei Közlöny 1902. március 2-án "Fáradt emberek" c. versét közli. XXXV. "Ő nagysága Nemestóthy Sz. Hedvig úrleánynak Nagy -Károly Édes Heddám! A mit nagy ujságkép írtál azt réges-régen tudom, — és, — ne haragudj, kívülem még nagyon sokan tudják. Hát igazán csak most jutottál ennek a tudatára? Te mégis leányabb vagy, mint hittem! De édes csacsikám, ne kezdd így: "egy pár hónapig" — ne! — ilyet nem szabad jóelőre gondolni, — nem szabad előre már így kezdeni a dolgot. Hidd, hogy örökké, hogy soká, hogy révb

e vezet, még ha nem úgy volna is, legalább hid

d egy kicsit. Ez a nagy tudatosság zár ki bennünket igazán a boldogságból. — Aztán meg, ki nevelte belénk ezt a szörnyűnagy szerénységet igényekben és a magunk megbecsülésében. Kiki annyit ér, amennyit tart magáról, és nem láttál-e magunknál csúnyább és csitribb lányokat is boldogulni. — Ugy szeretnélek betölteni bolond hittel és activ akarással, — mert látod, a szerelemcsatában mindig a küzdő fél a diadalmas. Az ellenállás előbb utóbb is megtörik, s ha a támadó elunja, abbahagyja a küzdést, az is csak az ostromlottnak fáj. — Az egyik támad, a másik bánja, — mért ne lennél te a támadó, a diadalmas. — Tudom, tudom! Hogy erre nincs szükség! Hogy a partnered önként hódol. — De látod, mégse' kezdd lemondáson, ne szabd időhöz a dolgodat, de nagyon használd fel az időt, — adj mindent

, a mit adhatsz, — mellékes, hogy azutá

n mit gondolnak rólad.Ha csakugyan eljönne a "vég", — még mindig kedvesebb emlék maradsz neki is így, mint a merevséggel. Mutass ki minden érzést, - a veled született eleganczia úgyis mérsékli majd, — és végre, kinek jobb az, hogy bennünk reked, a lelkünkbe rozsdásodik visszafojtva mindaz, a mi legkedvesebb az asszonyiságunkban, — és a mit azután úgyis elszór az ember, hamar, esztelen í bőkezűséggel, fűnek-fának, ha az, a kinek termett, nem kéri többet. — Azt hiszem, nem értessz félre? Ugy-e nem léssz nagyon tartózkodó, Hedda. — Hogy magamról írjak, — azt hiszem, az első komoly kérőmet nem fogom visszautasítani. — Különben, lehet, hogy csak ugy gondolom ezt, és igazában megrémülök minden kísérlettől. — Igen, — az én "fáradt embe-