Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

Most pedig reggel van és józanodott a világítás. Ezen a héten sok lesz a dolgom, korcsolyázni is fogok és tornászni, — nagyon érdekelnek aWundt subjektiv-estétikai elméletei. — Eddig én. Annáék szombaton utaztak fel- el Abbáziába, — most nannyóhoz járok kimenővasárnapokon, együtt járunk Kőbányára Hock-ot hallgatni. Jó így csendbe lenni! Vendégem se' jár senki, — mióta egyszer volt és nem fogadtam. — Igaz, a "zsidó", — egy jó kis boém zsurt csaptunk egyszer azóta, a barátnőm lakásán, — egy délután, mikor Annáékhoz voltam híva. Annáéknál a háziasszony, a nagyanyám, Zsófi néni és Mariska, — mind csak engem gardíroztak volna, — itt meg nem volt gardedám senki, — magam presidiáltam, — kívülem csak Etó volt asszonyféle, — három szobaúr volt jelen és a "zsidóm" másfél óráig sötétben ültünk, mert nem volt otthon a cseléd, hogy petroleumot öntsön, — úgy találgattuk egymást, hogy szőke-e, barna-e, — azután uzsonáltunk, — tollkéssel vagdostuk a felvágottat, — a nyelével kevertük a theát, — papírosról ettük a süteményt. Savanyú kaczagósakat beszéltünk, — tudod miről? Az apáczákról, a zárdahistóriákról, — a zsidóm meg a piaristákról, a kik nevelték, — a fráterről, a ki szabó volt és priornak nézték az uj diákok. — És hogy nevettünk ezen, és milyen sikerültnek találtuk egymás viczczeit. Ide nem kellett gar dedám. — Útközben nagy tolongásba értünk és belekapaszkodtam a zsidómba. És megígértem, hogy nem hordok súrü fátyolt. Jó volt-e? Annáéknál is vendégek voltak akkor, — talán hiányoztam is, mert ötkor utánam jött a cousinom, — de persze nem voltam itthon. Mit irjak még? Te úgy is látsz engem egészen! Az asszony tanítványom átesett a vizsgán, — szegény, — az ura megőrült, maga hamar állást kapott és vizsgázik nyakra-főre, mert van egy kicsi fia, akit ringat éjszakánként félkarral, és a másik kezébe van a könyv. — Ugy-e jó neki? Mondd, miért tanulok én? Hogy a becses személyemet feltápláljam, sok czipőt és keztyüt vegyek magamnak. Beh jó nekem! De nem azért vagyok a világon, hogy bombasztokat mondjak, — no! — A kis Trux Lajos csókolja a kezedet! Kedves egy rózsaszín gyerek ez, — az ő szörnyű objektivitásával, a hogy megfigyeli maga körül a dolgokat és olyan naivul büszke, mikor kitalál valamit, a mit nagyon könnyű volna mindenkinek is kitalálni, ha az emberek egyáltalában ügyelnének egymásra. Georginnál jól eldiskuráltunk a múltkor, — rólad is, — azóta nem láttam Lajost se'. — sehova se megyek most sokáig, — a zsidómat se' akarom látni, és azért szegény jó kis Etót is kerülöm. Nincs lelkem bizony a lelketlenségre, — jobb itthon Wundtot tanulni. — Ugy-e, te is úgy becsülöd a férfiemberben a jóságo

t mostanság! írd, hogy egészen nyugodt vagy és harmonikus, hogy nem vagy Jó! Jó_is a Bankos Józsika eszménye, — az Ayszkülosz on- hősnője, a nász elől futó leány a kit a puszták vihara űz és a kin a leláncolt Prometheüs aggódik; "Én éde sem, védelmeződ ki lesz?" — Bolond az a Jóska! — Téged, kicsi fekete bogaram úgy szeretnélek nagyon békességesnek látni. Kicsi piros, meg rózsaszínű slampírban tipegni a teáscsészék körül, — enyhén olyan rokonszenves nembánomsággal csókoltatni az uraddal az apró kezeidet és a ke-