Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

113 És most, — hát van nekem valami mondanivalóm? Vasárnap este van és még csak magam jöttem vissza a kimenők közül, — tehát csend. Siettem hazajönni, — mert egyedül jártam a gázlámpák alatt és nem volt a ki hazakísérjen. Csend volt a nagyanyám almahéjszagu kicsi szobájában, — a Tisztviselőtelep takaros házacskái fölött egyre a budai hegyeket néztem, az utczán verkliztek és a nagyanyám czigarettázott. Én nem! Nem volt a ki továbbszívja, ha abbahagyom, pedig nem bírom végigszfvni egyedül.— Azaz ne hallgass rám. Imé egy csapat leány jön haza danolva. "Magyarország hölgyeinek értelmi elite-je" — így mondják a tanáraink, ha rosszul y adják le a tananyagot és egyszerre nagyon sok dolgot akarnak adni. — No hát vége a csendnek, — ezek az értelmi lények őrült kaczagással kuporodnak fel a padok tetejére és mesélik az élményeiket. Most Somló Sándorba szerelmes valamennyi, akinek délelőtt hallgatták a felolvasását, — az első felvonást valami kuruczos színműből. Megint ezek a háladatos kuruczok, a kik az akadémián keresztül jutnak színpadra, — Bokor, Bérezik, Somló, Herczeg, — de nem csúfolódom, ezek az urak megríkat nak lódingostől, karabélyostul. No látod! Hát van nekem mondanivalóm? Vagy parancsolod, hogy kritikai értekezéseket küldjek a Somló meg a Bérezik darabjáról? — Vagy őszinte legyek? Nem tudok, így papiroson. Nincs semmi bajom, . nem vagyok éhes és nem fázom. — Tulajdonkép egymást rontjuk mi el, . ez a husz-huszonöt összezárt leány, — mikor elhitetjük egymással és magunkkal, hogy valami jobbat, valami különös másat várhatunk még az élettől, —mikor követelő igényekkel nézünk a jövendőnek elébe, — ehelyett hogy megelégednénk evvel a passiv jóléttel, — mikor vannak emberek boldogtalanok, elhagyottak, koldusok, betegek és vakok. De most jön a Bankos Józsika mondása; "Ez a pokol tornácza nincs láng, nincs szenvedés itt, — de gyönyörűség se', — hűvös fátyolos párákban járnak a részvétlen tiszta lelkek, — egymást se' látják a ködök sűrűjén. A pokolbeliek gyönyörködnek a maguk fájdalmában, daczolnak, átkozódnak, érdeklődnek a földi emberek iránt, — és Francesco di Rimini a pokolban is szereti Paolót" — ( Eddig a Bankós Józsika bölcsesége. Mostanság tervszerűen rontjuk egymást ezzel a veszedelmes kis bolond jószággal, — hajtjuk, űzzük egymást a gondolatok végtelenén a szélső határig, a czinismusig,—szerencsére, onnan is visszaűzzük egymást a csúf kaczagásunkkal. Mindent kinevetünk, csak Madáchot, —Andersent meg Jézus Krisztust nem, — s ha netán van ezenkívül mindkettőnek valami szentsége, — féltve óvja, hogy a másik bele ne törjön. — Tegnap a gyerek elejtett egy véletlen szót valami kicsi falusi prédikátorról — úgy elszégyeltem magam, — hogy hirteken eloltottam a gázlámpát, — Tudtam, hogy világítás mellett nevetnem kellene most, mert különben megelős ez a szöszke másik, és ő kaczag.— Érdekelnek ezek téged Heddi! Ugy szeretnélek megölelni és hallani a hangod; — úgy is tudom, mit mondanál, úgy is hallom. Az élet olyan szép komédia volna, ha nem lenne magunknak is valami kicsi szerepünk benne. — Most megint mondott a Bankós Józsi valamit. "Csak az őrült ember nemes." — Csengetnek lefekvésre. Jó éjszakát! —