Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

99 XXVII. "Ő nagysága Nemestóthy Sz. Hedvig urleánynak Nagy-Károly Édes Heddám! Hier sitz' ich, und forme Menschcn, — ein Geschlecht, dasű mir gleich sei — Bizony a három év előtti kis tanítványaimat oktatom megint a szőllőlugasban a névragozás szabályaira és nézem az eget, — várom, hogy süssön a nap, ha meg süt, a derültét várom, mert mindenképen szomorú.Hallottál arról ugy-e, mikor a söprő prüszkölni kezd? Olyanforma lehet, mikor egy életrevaló prepalány huszonegyéves fővel megint hozzáfog a szentimentalizmushoz és a klassikus idézetekhez. Nagyon rosszul állhat, de veled szemben nem szégyellem. Hogy mi történt velem. Útszéli, régi nóta, — csak épen elmúlt valami kérészéletű ostobaság, a mi tán nem is született. Megint? Hja, az ember sohasem elég vén arra, hogy elég esze legyen. — Az utolsó találkozásunk, egy margitszigeti kirándulás után megszállt valami őrült, elvadult hangulat, elkezdtem sebesen darálva, nyers, kellemetlen hangon elmondtam annak a gyereknek, hogy mi most már nem találkozunk, holnap utazom (előbb már megbeszéltük, hogy ki fog kísérni) hogy fölösleges megírnia a vizsgája eredményét, úgyis tudom, hogy sikerül. A kapu alatt nagyanyám discrétül elfordult, én meg elkaczagtam magam: Na, Isten vele! Ennyi az egész. A gyerek hirtelenében tán nem is kapirozta az egészet, s ha utóbb gondolkodott s modoromon, feltétlenül úgy fogta fel; kaczérság, és még hozzá egészen a naiv és ostoba fajtából. — Pedig látod, végigsírtam ám az éjszakát a "Művelt Nők Otthona" előe- vendégszobájában és most úgy sehogyse érzem magam. Nagyon komikus vagyok önmagam előtt is így, mikor száraz margarétacsokrokkal kaczérkodom és egy ostoba kis arczképet bámulok, mint tizenötesztendős koromban. Furcsa! Nem is történt velem igazságtalanság, hiszen előre tudtam, hogy vége lesz és hogy hamar lesz vége a dolognak. Nem bánok meg ebből a kis flirtből semmit, és azt se* gondolom, hogy "miért nem adtam többet?" — Több talán meg is ártott volna, és elvégre, mégis jobb ha a "vég"-et én sceniroztam. De rossz, csúnya beszéd, ugy-e? Látod nem tudnék többet egész hittel, é egész lélekkel belemenni valami dologba, — ebbe se*, másba se, és ennek az az első história az oka mégis, a mit te olyan kedvesen letagadsz. Ne hidd, hogy ez visszakérődzés akar lenni, de nagyon hiszek most annak a réginek az igazságában. Az elsőben hiszek, mikor a másodikat siratom.— Voltál már ilyenformán Hedvig? Mondd, rendbejöhet ez még? — Hiszen nem akarok semmit, "nyárspolgári befejezést" a legkevébbé, — csak még egy kicsit, egy kicsit, — az igaz gyöngédség hangjához olyan hamar hozzá-