Bibó István: A rákoskeresztúri egykori Podmaniczky-Vigyázó kastély története (A MTAK közleményei 8. Budapest, 1979)
III. A kastély múltja
35 melyet 1886-ban szenteltek fel [65], Podmaniczky Zsuzsanna életrajzírója nagyobb építkezésről csak 1906-1911 -bol tud: szerinte ekkor készült a mostani manzardteto és az udvari oszlopcsarnok, tehát az eklektikus átalakítás. Idézett forrásai teljesen megbízhatóak [66] , az egyik oszlop lábazatába viszont csupán 1910-11-es, az oromzati padlásablakba pedig 1910-es dátum van belevésve. Biztosra vehető tehát, hogy az építkezés két lépcsőben zajlott le: 1906-1907-ben készülhetett a külső-belső átalakítás, s lehetséges hogy ekkor kapta az épület az egységesített architektúrát és az első manzardtetőt is, melyeket egyébként formáik alapján a XIX. század végére is datálhatnánk; a második lépcsőben, 1910-11-ben készült az udvari oszlopcsarnok, az oromzat és a mai, végleges manzárdtető. Hasonló módosításra, építkezés közben vagy közvetlenül utána történő változtatásokra, mint alább látni fogjuk, Podmaniczky Zsuzsanna építtetőként más példát is szolgáltatott. A kastély építészeti környezete századunk elején új családi mauzóleummal gazdagodott, melyet a Vigyázó házaspár az 1894-ben hirtelen elhunyt kisebbik fiú, ifj. Vigyázó Sándor emlékére emeltetett; s ide hozták át a temetőbeli családi kriptában nyugvó hamvakat is 1906-ban [67]. A mauzóleum a kastély mögött enyhén emelkedő domboldalon Meinig Artúr terve szerint épült, magas talapzaton nyugvó dór oszlopos antik templom formájában; alsó részén volt a kripta, fent pedig kápolna Körösfői-Kriesch Aladár három festményével, melyek közül kettőt a grófné 1902-ben leveretett és helyébe Hegedűs Lászlóval festetett újakat [68]. Az épületet antik romokat utánzó oszlopok körítették, két fedetlen folyosót alkotva. Maga a terv már 1897-ben elkészült, de a grófné mind az építészeti kiképzéssel, mind a festői díszítéssel elégedetlen volt, s a menetközbeni változtatások miatt a felszentelésre csak 1906-ban került sor [69] (38-41.kép). 1921-ben meghalt Vigyázó Sándor, 1923-ban pedig felesége; mindkettőjüket a mauzóleumban helyezték — mint alább látni fogjuk, egyáltalán nem örök — nyugalomra. Az 1910-es évek végétől kezdve sem az idős házaspárnak, sem az anyjához hasonlóan kedély-elborulásra hajló fiúnak, Vigyázó Ferencnek nem volt már a hatalmas birtok egyenletes rendbentartásához elég energiája, s ez a magyarázata annak, hogy 1928-ban, Vigyázó Ferenc öngyilkossága után az Akadémia a keresztúri kastélyt és melléképületeit meglehetősen elhanyagolt állapotban örökölte [70], A végrendelet értelmében az épületeket múzeumszerűleg kellett fenntartani Podmaniczky Zsuzsanna és Podmaniczky János emlékére; s ennek a kötelezettségének az Akadémia — mivel a birtokok jövedelméből a Podmaniczky Zsuzsanna első házasságából származó Harkányi-örökösöket és Vigyázó Ferenc unokahúgát, Bolza Mariettát is ki kellett elégítenie — hét év alatt tudott csak eleget tenni. 1932-34-ben vitrineket, faliszekrényeket, bútorokat készíttettek, és a múzeumot 1935 máj. 24-én nyitották meg [71]. Itt helyezték el — a könyvtár kivételével — a Vigyázó-gyííjteményeket (ötvösmunkák, gobelinek, óragyújtemény, festmények), valamint a család pesti házából és többi kastélyából származó muzeális értékű bútorokat és a családi levéltárat [72]. E sok és sokféle értékből 1944 augusztusában három ládára valót sikerült sebtében összeszedve beszállítani az Iparművészeti Múzeumba, ahol ezek a háborút átvészelve meg is menekültek, a többi azonban a levéltárral együtt a mindenki prédájává vált őrizetlen kastélyból szétszóródott, elpusztult, elveszett. Magát az épületet is találat érte, s egy része ki is égett [73].
