Vitályos László: Ady–Léda–Csinszka. Visszaemlékezések és levelek a költő életrajzához (A MTAK közleményei 4. Budapest, 1977)
Jegyzetek Léda visszaemlékezéséhez
39 Szűts Dezső - Diósy Ödönnének [Nagyvárad, 1912. aug. 3.] Kedves jó Ágnes asszony, a lapokat mindig megkaptam, s addig küldje, mig meg nem unja. Amig mulattatja és nem tovább. És ha nagy örömet akar szerezni, a francia hetilapokból amihez hozzájut eg ysze r, azt küldje el nekem. Ne vegye rosz néven, ha ezek a vers-gyalázások nem dühitettek meg. Nem lehet rajtuk nem átsiklani, s ami magán megesett, drága úrnőm, az emberi eset, olyan kulturátlan, lélekrabló tett, amely már elemi csapás, s amit igy fejez ki a magyar gazda, mikor a jég elverte a szőlőjét: ő maga is bottal veri a szőlőt, ami maradt, mondván: "Lássuk uramisten mire megyünk mi ketten !" Itt nincs mit keresni mást, mint a komédiás komédiáinak vérbe mártott tollal letevését papírra. [..•,] [Nagyvárad, 1912. szept. 30.] [A levélből egy lap hiányzik] nem küldöm el, eddig három nyilat küldtem belé, azt hiszem, talált. Ha nem olvastam volna, amire figyelmeztetett, nem jött volna ki belőlem ennyi kés és borotva és gránát. De épen lővonalba jött a Népszav á-ban, láttam, otoba volt, hogy beugrott a forradalmi álhirnek, kapzsin, parasztmohósággal, bután. Hiszen itt rend van, hála Tiszta Istvánnak, az ország kormányzása művészet most és művészi is, s ez a szegény ember neki a zsidóknak, polgárságnak, versekkel tüzeli a mozdíthatatlan kiábrándultakat, kik rég nem hisznek már se vezéreiknek se másnak, vele beugrik Franyó, Peterdi és Matyó[?] (társaság ez?). Muszáj volt belelőni. Ha majd el tud viselni véres és szaggató sorokat, (nekem csak alkalom egy hivatalos cikkre), akkor elolvashatja. Egyébként semmi: több ital fogy el s káromkodás lesz. De azt is itt hallok eleget kocsisoktól, boltosoktól. [... ] [Nagyvárad, 1912. nov. 6.] [...] No, miket irok egy okos asszonynak. Valamit látok, am i gyengeségre mutat Adynál, tehát okosságra: nem ir a Népszav ába. Azt hiszem örülnek ennek a lap irigy munkatársai, Bresztovszkyék, de nem is neki való volt az a mulatság, ahol az ő bócher-stilusu okoskodásai a jómagyarán köpködők közt igen furcsák voltak. Valami részem van benne, elkergetésében haza. Történteket irtam, mint akinek muszáj, de nem mesét, hanem eseteket. Tettem. Épp ilyen egyszerűen tudnám megölni, ha a botrány nem volna olyan kellemetlen, őt vagy bárkit. De szó sincs ilyenről. Ugy jutott eszembe, hogy az utolsó cikket eltették - jobb időre. Ha újból nekimegy azoknak, akik neki sok pénzt adtak. Mert nem csak magát szidta kötetlenül és bizva, hogy nem bánthatják, nekiment fűnek-fának. A verés óta nyugodtan ül a ... bugyogóján. [... ] [Nagyvárad, 1912. dec. 23.] [...] De viszont jól teszi, ha spóről.mert a jó és rosz túlél minket. Nem hiszi? O feledékeny, hiszen maga már akárhogy is, akármint is, halhatatlan, amit tett, az megmarad, sőt csak az marad meg. Jót tett? Bizonyára, ha roszul is sikerült. Hja, a föld volt nagyon trágyás, ahova a mag elhullott, és zsiros. Buja a termés, de tüskés és hideglelős farkasalmákat is terem. Hogy ne teremjen többé mérges pöfetegeket, arról ismét tenni kell: szét kell rúgni. Persze, nekem. Mert én mérgezett vagyok, nekem nem árt a gomba s külömben is szeretem őket pusztítani. Hát igy örüljön, hogy tett valamit, okosat, helyeset, nagyot. A szülés nagyszerű, de sok szennyel jár. Maga teremtett a sárból. Mos t a piszok jön, azaz: jött. Es elég is.
