Vitályos László: Ady–Léda–Csinszka. Visszaemlékezések és levelek a költő életrajzához (A MTAK közleményei 4. Budapest, 1977)
Jegyzetek Léda visszaemlékezéséhez
40 De a maga ujjá születése megvan, a hangszer ugyan tovább zörög, de meglesz. Buddha magával, om mani pamme hum. [...] [Nagyvárad, 1913. jan. 3.] [... ] A verseket nem olvastam, ezek már nem mulatságosak. Átkozódás volt a leginkább egyikben, amely hozzám került: nyavaja törje ki, fene egye meg, ragya verje, kosz marja. Azt irta a Százesztendős jövendőmond ó róla, hogy ugy fogja végezni, mint egy Hazafi-Verai János. Már ugy is kezdi. (Ez a Jövendőmondó külömben Brankovits György volt szerkesztő). Hazafi-Verai volt az, aki "irtam Pesten, mérgemben" feliratú verseket adott ki és irt és árult. Hires verse: - Barmok, - Dűljön rád az Iparcsarnok, egészen ilyen átkozódás, de nem olyan durva. Finomabb. Nem is érdekes már. Amit belőle ki lehetett szoritani azt maga kiszorította belőle sok alkohollal vegyesen.Azóta, mint a kemény kézből kiszabadult macska, köpköd, nyávog és - nem zimmerrein. Nem is olvasható, nincs kéz, amely játszani tudjon ezen a hangszeren. Hát csak zörög, dorombol. Nem muzsika. Talán majd egyszer elolvasom, ha közeljutok hozzá. De az soká lesz. Barátjai se olvasták, legalább nincs meg se Kollányinak, se a vele érintkezőknek. Sas Ede olvassa most. [... ] [Nagyvárad, 1913. febr. 9.] [...] És e közben, mint elhagyott partok a tengeren, lassan eltűnnek bennem: az irodalom, költészet, Ady a nyomorúság és hitványság edénye. Különben is gyorsan felejtek, gyorsan idegenedem, de ezektől? Mint rosz ital után kellemetlen izt emlékezik a száj, ugy jut eszembe ritkán - ez a mult. Kik ezek, mik, miért volt közöm hozzájuk? Senkijeim se voltak s most nincsenek. Sok közöm akkor se volt hozzájuk, talán, mert itt hagytak a nagy küzködésben, ezért, de féltem, hogy felkeresnek. Hiába féltem, szerencsére, nem reménykedtem. Be jó, bejó, ezeknek is vége, jó az elszakadás, nem is tudom, kik voltak, tudom, de mindegy. Voltak. Ujak, frissek kellenének, bár nincsenek, egy volt, leány, kedves, sugár és igen-igen fiatal, de a környezete a pocsolya.. Ezt is el kellett hagynom. Meddig megy ez, nem tudom, kivánom soká vagy semeddig. Ig y beszélek én magamról és keveset vagy semmit hallok Magáról, Asszonyom, akinek gyöngéd jóságos emberit felülhaladó akaratereje mindjobban meggyőzi az embereket a maga nagyságáról. Dutkával beszéltem, kezdett igazságokat látni és mondani, (azt, hogy Rómában Ady megverte magát s állandóan verte, mégse hiszem). De a maga értékelésében s megbecsülésében uj világ és uj korszak, független a másiktól. Igy láttam és mindig s látni fogom mindörökké. Fogadja igaz szeretetem jelentését s köszönetem a lapokért, s ha van képes újság, azt is kéri igaz hive Szuts Dezső Liget 32. [Bihardiószeg, 1913. szept. 23. ] Kedves jó Adél aszszony, Drága úrnőm, annak, hogy nem irtam a legigazabb aszszonynak, nem a restségem az oka, sem az, hogy olyanok estek meg, amikről irni hiábavalóság. Nem ez. Hanem el akartam kerülni a megunt s felfrissitve sem élvezhető pecsenyét, amely a maga asztalára még mindig rákerül: Adyt. Hiába, unalmas már verseivel, amelyek - mint Schöpflin a XX. Század-ban panaszolja - hat hónap óta hevernek a szerkesztőségek asztalfiókjaiban s nem akar senki irni róluk. Valószinüleg tudja, hogy a Magunk szerelm e ez a könyv, amely általános csönddel találkozott, ez a könyv, amelynek már a cime is Corneille amour de soi - meme-ből
