H. Boros Vilma: Stein Aurél ifjúsága: Hirschler Ignác és Stein Ernő levelezése Stein Aurélról 1866–1891 (A MTAK kiadványai 61. Budapest, 1971)

IIl. India

43 Tervezgetések, előkészületek Már idéztük Stein Aurél önéletrajzából, hogy a Magyar Közokta­tásügyi Minisztériumtól kapott útiköltség segítségével sikerült Indiába u­taznia. A korábban megjelent rövid életrajzaiból az olvasó könnyen olyan­féle benyomást nyerhet, hogy Stein Aurél meggondolatlanul, mindent egy 138 kockára téve indult el a teljes bizonytalanságba. A valóság ezzel szemben az, hogy régóta táplált vágyának megvalósítását épp oly gon­dosan készítette elő, akárcsak későbbi expedícióit. Ez már a Rásorryl által közölt feljegyzésekből Is kitűnik, melyekre majd még hivatkozni fo­gunk. Az Indiába-utazás tervéről - mint tanulmányútról - először 1884­• 56 ben találunk említést Stein Ernő levelében. Szokásos aggodalmai és kétségei között felcsillan itt egy sejtelem: Aurélnak eddig mindenkor és mindenben különös szerencséje volt, talán a sok balkezes családtaggal szemben ő valóságos szerencsegyerek. Ez a felvillanó optimizmus azonban nem ver gyökeret Ernőben: aggodalma tovább emészti őt, olyannyira, hogy ez a következő évben • 57 már valóságos krizishez vezet. 188SÍ febr. 9-én irt levelében kétség­beesve ir nagybátyjának erről. Ugy látszik, hogy aggályos zsémbelődése alkalmul szolgált öccsének arra, hogy Indiába utazását, mint határozott tervet tárja fel bátyja előtt: ott lesz egyetemi tanár, s onnan fogja segí­teni szüleit. Csak arra akarta figyelmeztetni őt - mentegetőzik Ernő nagy­bátyja előtt -, hogy a pénz, az idő és a munka értékét, melyek az em­beri élet fő faktorai, nem becsüli meg kellően... (Mint az igazi tu­dósnál lenni szokott, tehetjük hozzá magyarázatként, Stein Aurélnál is a tudományos célratörés mellett láthatóan minden más háttérbe szorul.) Stein Ernő nem tartja komolynak öccse áldozatkész szavalt, s hozzáte­szi: amig ő él, erre nincs is szükség. Egyébként előtte áll még a kato­naság és a tiszti vizsga letétele is. Hirschler Ignác - mint mindig - most is Igyekszik az indulatos • 58 Ernőt megnyugtatni febr. 13-án irt levelében. Először is azt teszi szó­vá, hogy egyik angol Ismerőse mennyire dicsérte Aurél angolságát. E-

Next

/
Thumbnails
Contents