Szelei László: A Magyar Tudományos Akadémia Levéltára az Akadémiai Könyvtárban (A MTAK kiadványai 58. Budapest, 1970)

Az Akadémiai Levéltár működése

41 A levéltári munka egyik lényeges része az iratanyagok selejte­zésével kapcsolatos eljárás lebonyolítása. Kidolgoztuk az akadémiai kutatóintézetek iratanyagának selejtezési eljárásával kapcsolatos szabá­lyokat. E szabályzat alapján egy kutatóintézetben - kísérletképpen és tapasztalatszerzés céljából - végre is hajtottak selejtezést. A selejtezé­si bizottság, tapasztalataink szerint, jól látta el feladatát A nem-törté­neti értékű és az ügyvitel ellátásához már nem szükséges iratanyagot levéltári ellenőrzés után, engedélyünkkel kiselejtezték. A történeti ériékü és ajogbiztositó iratokat az intézetektől raktári férőhely hiánya miatt, eddig csak igen korlátozott mértékben tudtuk átvenni. A levéltári anyag begyűjtésével és ezt megelőzően, a selejtezési eljárás szélesebb körben való lefolytatásával, csak szűkös raktári helyzetünk kedvező megoldása után tudunk majd érdemben fogj átkozni. ( A "kiselej­tezést", illetve ennek levéltári ellenőrzését folyamatoséul végezzük, hi­szen ez nem befolyásolja raktári kapacitásunkat.) Már eddig is törekedtünk arra, hogy levéltári állományunk legfon­tosabb részeit, elsősorban biztonsági okokból, mikrofilmeztessük. Állományunkból az MTA közgyűléseinek és elnökségi, illetve elnökségi -tanácsi üléseinek iratanyagáról készítettünk mikrof 1 lm-másolatokat. "Darabszintü" rendezési munkát ugyancsak az Akadémia központi testületi szerveinek iratanyagánál végeztünk. Ezeket az iratokat kötetek­be rendeztük, s gondoskodtunk beköttetésükről is. Levéltári működésünk összegzéseként azt lehet mondani, hogy az imént felsorolt szervezeti előkészítő munkákkal felké­szültünk mind a levéltárigazgatási, mind pedig az anyag feldolgozásával kapcsolatos rutinmunkák, illetve tudományos teendők ellátására. A gya­korlatban jelentkező problémákat az MTA m iködésének és a hatályos levéltári előirások ismeretében úgy kívánjuk megoldani, hogy a levéltár alapításával kapcsolatos célkitűzéseket teljesíteni tudjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents