Bükyné Horváth Mária: Az Akadémiai Könyvtár kurrens külföldi periodikumai (A MTAK kiadványai 56. Budapest, 1968)
Módszerünk ismertetése
meglehetősen elnagyoló módszere az, ha annak az anyagnak az egységeit, melynek szakmegoszlását keressük, egységenként egyetlen szakba erőltetjük, majd az így nyert „szakozás" után számoljuk össze azt, hogy mennyi anyag található az egyes szakokon belül. Ez az eljárás tudományos célra ma már teljesen korszerűtlen. A mai magyar könyvtárakban csaknem egységesen elterjedt ETO-rendszerű szakozás elvétől ez a módszer ugyanis teljesen idegen. A régebbi könyvtári gyakorlattól azonban nem állt távol; gondoljuk csak meg például, hogy a budapesti nagy könyvtárak közül számos, anyagát szakok szerint tárolta, s mivel a könyvnek csak egyetlen helye lehetett a raktárban, az egyes köteteket pusztán egyetlen szakba sorolták be. Természetes, hogy az állomány szakmegoszlására vonatkozó primitív kimutatások"' is mindenkor erre az egy szakba való besorolási sémára támaszkodtak. Ez az eljárás ma már pusztán azáltal is egyre használhatatlanabb, hogy mind nagyobb tért hódítanak az egyetlen szakba egyértelműen be nem sorolható ún. interdiszciplináris tudományszakokat képviselő kiadványok (pszicholingvisztika, matematikai nyelvészet stb.). Megfelelőbb szakmegoszlási feltárás valósítható meg úgy, ha a szakmegoszlás szempontjából vizsgált minden egyes kiadványt annyi felé „szakozunk", ahány szakterületet ez az adott kiadvány érint, nem törődve azzal, hogy az egyik kiadvány esetleg csak egyetlen szakba kerül, a másik viszont több szakba tagolódik; felfogásunk ennél az eljárásnál ugyanis az, hogy nem arra vagyunk kíváncsiak: miként érintik a kiadványok az egyes szakterületeket akkor, ha minden kiadványt, az arányosság elve kedvéért, azonos számú szakjelzettel látunk el, hanem arra, hogy az anyag, a maga természetes széttagolódásában, az arányosságra való törekvéstől teljesen eltekintve miként érinti az egyes szakterületeket, hányszori előfordulással. Ez a módszer nem egyéb, mint a könyvtári gyakorlatban jól ismert szakozás -j- a szakozás eredményének statisztikai összegezése. Mint ismeretes, a könyvtári szakozásnál sohasem lehet előre meghatározni, hogy 100 könyv mondjuk 286 szakszámot fog-e kapni, vagy mondjuk 177-et. A szakbesorolások számából tehát a szakozott kiadványok számára semmi módon sem lehet visszakövetkeztetni. Éppen ez az a körülmény, ami az ilyen szakozáson és ennek egyszerű kiértékelésén alapuló végeredményt általános strukturális kép nyerése szempontjából megkérdőjelezi. Igaz, valaki azt mondhatja, hogy kérem, ha több tízezer tétel szakozásáról van szó, akkor az egyenlőtlenségek lassan korrigálják egymást. Ez a nézet helytálló, de bizonyos hibaszázalék még igen nagyszámú anyag szakozása esetén is fennmarad. Törekvésünk tehát az volt, hogy ezen, pusztán a témák megoszlására rávilágító módszer mellett 6 egy olyat dolgozzunk ki, amely immár a témák megoszlásán túlmenően a feldolgozott anyag struktúrájára vonatkozóan is arányos képet ad. Módszerünk lényegét az a megoldás teszi, hogy ha egy szakozandó periodikum egyetlen szakot érint, akkor az érintett szakot 1 egész számmal gyarapítja, ám ha két külön szakot érint, akkor az érintett szakokat csak 0,5—0,5 értékkel, ha viszont négy szakot érint, akkor mindegyiket 0,25— 0,25 — ... értékkel stb. Az egyes szakokat tehát, mivel a periodikumok gyakran több szakot érintenek, többnyire tizedes számokkal növeljük csak a szakozás folyamata során. E módszer alkalmazása különösen a periodikumok (illetve a vegyes tartalmú kiadványok) elemzése esetén indokolt, hiszen a periodikum már jellegénél fogva több szerző, ill. munkatárs műve, 7
