H. Boros Vilma: Széchenyi István hátrahagyott iratainak története (A MTAK kiadványai 54. Budapest, 1967)

IV. AZ AKADÉMIA SZÉCHENYI MÜZEUMA

egyetemi tanár, az Akadémiának ajándékozta nagybátyja, Elischer Boldi­zsár nagyértékű Goethe-gyűjteményét. 24 0 Ennek külön „Goethe-szobá"­ban való elhelyezése adta azt a gondolatot Szily Kálmán akkori főtitkár­nak, hogy indítványozza: az Akadémia ne csak írásbeli hagyatékát őrizze alapítójának, hanem rendezzen be emlékére valóságos múzeumot, s ide rendszeresen gyűjtse össze a Széchenyire vonatkozó kéziratokat, nyomtat­ványokat, emléktárgyakat és más dokumentumokat. Még jobban megerő­sítette ezt az elhatározást az „amerikai érckoszorú" epizódja. A millennium alkalmával ugyanis amerikai magyarok jöttek látogatni az óhazát és három érckoszorút hoztak magukkal, az ottani magyarság nevében. Ezekkel meg­koszorúzták Kossuth Lajos és Deák Ferenc sírját, a harmadikat pedig Széchenyi tiszteletére az Akadémiának adták át, „jeléül annak, hogy Szé­chenyi Istvánra vonatkozó emléktárgyak megőrzését a közönség is az Akadémia feladatának tekinti". 24 1 Az 1896. évi november 6-i akadémia ülésen tette meg Szily Kálmán a határozott javaslatot a Széchenyi Múzeum megalapítására. 24 2 Már előzőleg azt indítványozta, hogy miután az 1891-ben Széchenyi életrajzának megírására hirdetett pályázat meddő maradt, a kitűzött 2000 frt-ot fordítsák Széchenyire vonatkozó tárgyak gyűjtésére, ugyanakkor fenntartván azonban az életrajzra kitűzött jutalmat is. 24 3 Az Akadémia 1898-ban teszi közzé felszólítását a Széchenyi Múzeum számára való gyűjtésre. 24 4 Még ez évben megjelenik a gyűjtés eredményé­ről az első beszámoló 24 5 a következő csoportok szerint: I. Széchenyi Béla ajándékai (emléktárgyak, képek). II. Tasner Géza ajándékai (levelek, Tasnerékkal kapcsolatban). III. Ernst Lajos 24 6 ajándékai (képek, metszetek). IV. Többek ajándékai (levelek, képek, könyvek, szobrok, újságok stb.) Az Akadémiai Értesítő 1899-ben ismét közöl kimutatást, 24 7 majd 1901­ben összefoglaló jelentést, 24 8 és 1902-ben megjelenik külön füzetkében a múzeum első jegyzéke. 24 9 Csoportjai, melyek a későbbi, teljesebb kataló­gusban is megmaradtak, a következők: I. Széchenyi munkái. II. Széchenyire vonatkozó munkák és folyóiratok. III. Hírlapok és egyéb nyomtatványok. 24 0A Goethe Gyűjteményt a háborús sérülések után újra rendezte és történetét meg­írta GYÖRGY JÓZSEF: Die Goethe-Sammlung Balthasar Élisehers in der Bibliothet der Ung. Akad. der Wissenschaften. Bp., 1963. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyv­tárának Közleményei. 39. sz.) 24 1Szily Kálmán beszéde a Széchenyi Múzeum megnyitásakor. Közli: Akad. Ért., 1905. 652—657. 1. — Az érckoszorúk további sorsa ismeretlen. 24 2Akad. Ért., 1898. 55. I. 24 3Az 1896. okt. 5-i összes ülésen hangzott el a javaslat. Akad. Ért., 1896. 555. 1. 24 4Akad. Ért., 1898. 55. 1. (Szily Kálmán főtitkár aláírásával.) 24 5Akad. Ért., 1898. 234—242. 1. 24 GErnst Lajos (1872—1937) műgyűjtő, az Ernst Múzeum alapítója. 2 4'Akad. Ért., 1899. 228—234. 1." 24 8Akad. Ért., 1901. 227—230. 1. 24 9A M. Tud. Akadémia Széchenyi Múzeuma 1902. május hó 1-én. Bp., 1902. 24 I. — Ennek pótlása évszám feltüntetése nélkül „Pótlók az 1902. évi kimutatáshoz" megjegy­zéssel 23 1. 42

Next

/
Thumbnails
Contents