Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának működése 1854–1949 (A MTAK kiadványai 52. Budapest, 1966)
II. A Történettudományi Bizottság működése
22 tatja egyrészt a történetszemléleti változást és a magyar történetírásban meglévő hiányokat, másrészt az anyagfeltárás új módjait. Fraknói Vilmos kifejtette, hogy „A t. bizottság már több év előtt kimondotta azt a határozatot, hogy jövőre kiadványainak meghatározásában nem akar az esetleges ajánlatok elfogadására szorítkozni, hanem hazai történettudományunk legsürgősebb szükségleteit megfigyelve, maga kíván irányt adni. Ezen szempontból indulva ki, határozta el a bizottság az Országgyűlési, majd a Diplomatiai Emlékek és legújabban az Anjou-kori Oklevéltár kiadását. Ha most végigtekintünk a bizottság kiadványainak 100 kötetén, tapasztalni fogjuk, hogy ekkorig történelmünknek minden korszaka érdekében lényeges szogálatot tettünk. De feladatunknak a szatmári békekötés határt szabott. Nem gondolom, hogy ez elvből történt volna. Mert ily határnak felállítása nem lenne indokolva." A továbbiakban azt mondja el, hogy a XVIII. század megérdemli és sürgetően igényli a történetírók figyelmét. Míg Európa művelt államaiban a legnagyobb történetírók foglalkoznak az új kor történetével, nálunk a Hunyadiak, vagy I. Ferdinánd és a török hódoltság korát úgyszólván jobban ismerjük, mint a szatmári békét követő időket, pedig hazánk akkor is nagyérdekű kulturális és politikai mozgalmak színhelye volt, amelyeknek ismerete nélkül nemzetünk újabb fejlődését sem lehet megérteni. A XVIII. század történetének megírásához az anyag — hála országos levéltáraink szabadelvű vezetésének — folytatja Fraknói, teljesen rendelkezésre áll. Sőt olyan óriási tömeget képez, hogy azzal a történetíró nem tud megküzdeni. A Rákóczi-felkelés történetét, vagy Verancsics életrajzát meg lehetett volna írni anélkül is, ha a TB idevágó publikációi nem látnak napvilágot. Azonban a szatmári békekötést követő korszak történetét megírni nem lehetséges, hacsak nem könnyítik meg a történetíró feladatát. Ezért kútforrások publikációjáról szó sem lehet, csak monographikus feldolgozásról. így pl. Fraknói kívánatosnak tartotta hazánk politikai, kulturális és irodalomtörténetére nézve, az országos levéltárakban és egyébb,. könnyen megközelíthető gyűjteményekben felhalmozott anyagból megíratni hazánk szellemi életének és politikai mozgalmainak történetét 1711-től. Egy ilyen feladat felkarolása, tudományos értéke mellett, még azt az előnyt is nyújtaná, hogy a TB munkásságára, melyet eddig csak a szakközönség méltányolt, az egész művelt magyar közönség figyelmét felkeltené. Ami a megvalósítást illeti — Fraknói Vilmos úgy gondolta, hogy kisebb korszakokat kellene kijelölni. Pl. a) 1711—1740 b) 1740—1780 c) 1780—1792 d) 1792—1815 Mindezt legcélszerűbb volna nyílt pályázat útján közölni, és felhívni
