Fráter Jánosné: Részletek az Akadémiai Könyvtár történetéből 1865–1875 (A MTAK kiadványai 45. Budapest, 1965)
III. A KÖNYVTÁR ELSŐ GYŰJTŐKÖRÉNEK (PROFILJÁNAK) KIALAKÍTÁSA 1869 január végén leirat érkezett a Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól a három budapesti nagykönyvtárba, amelyben b. Eötvös József miniszter közli, hogy a legközelebbi összeülő törvényhozás elé a közkönyvtárak, de különösen a nemzeti múzeumi, egyetemi és akadémiai könyvtárak ügyében részletesen megindokolt javaslatot szándékozik terjeszteni. A helyzetjelentés és a tervezet elkészítéséhez tájékozódni kíván, és ezért megbízza Szász Károly osztálytanácsost, hogy vegye fel a kapcsolatot az említett könyvtárak igazgatóival, tanulmányozza a könyvtárak egyes főszakjainak lajstromait, (azaz katalógusait) ezek gazdagságát, vagy hiányosságait, a könyvtár főbb szükségleteit, egész helyzetét, és tegyen neki erről jelentést. A jelentés tartalmazzon javaslatot arra is, hogyan történjék tervszerűen egy országosan eszközlendő segélyezés beosztása. Végül a miniszter felkéri az említett intézményeket a miniszteri megbízott munkájának támogatására. 7 2 Az Akadémia február 1-én tartott összes ülése azzal az utasítással küldte át a fent ismertetett ügyiratot Toldy Ferencnek, a Könyvtári Bizottság elnökének és Hunfalvy Pál főkönyvtárnoknak, hogy a kért felvilágosítást adják meg, ebben általában az Akadémia érdekeit tartsák szemük előtt. A Könyvtári Bizottság már február 11-én foglalkozott a problémával és a következő határozatot hozta: ,,A bizottság kész a kívánt felvilágosítást mind maga megadni, mind arra az akad. könyvtárnokot ezennel utasítja. Egyszersmind miután a rendeletből úgy látja, hogy a három könyvtár hiányai a szerint fognának országos segély útján pótoltatni, amint mindenik a céljára tartozó könyvekben leginkább fogyatkozást szenved, s így egymást idővel mintegy kölcsönösen egészíteni ki; jónak vélte megbízni az akadémia könyvtárnokát, hogy egy iratot készítsen, melyben az akadémiai könyvtár jelleme meghatároztassék, s mely egyszersmind a miniszteri küldött jelentésének s a kormány további tárgyalásainak alapjául szolgálhasson." 7 3 Ennek az utasításnak megfelelően Hunfalvy Pál fő és Budenz József alkönyvtárnok elkészítette a helyzetjelentést a Könyvtári Bizottság számára, „A Magyar Akadémiai Könyvtár célját tárgyazó vélemény" címen, amely lényegében a könyvtár első gyűjtőkörét fektette le és amelynek alapján számára az országos segélyt folyósították. Az Akadémiai Könyvtár állapotáról szóló helyzetjelentés szövegét az alábbiakban közöljük: 7 2 RAL 91 —93/1869. 7 3 RAL Arany János bizottsági vegyes jegyzőkönyvei 1865 —1869. 76. p. 44: