Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

\lár emlitém, liogy a János napját Aranynál rendesen megültük és ez a nevezetesebb napok számába ment Szalontán. Szívesen látott vendégei voltunk, s elkövetett mindent, hogy ez az este lakában kedélyesen folyjon le. Az ott eltöltött kedves idő szájunk izében maradt. Egyikét ezeknek itt elmesélem. A nők és korosabbak már eltávoztak; de mi fiatalabbak, az úgynevezett himkompánia, együtt maradtunk. Vigan, foszélyezés nélkül folyt köztünk a poharazás. Ékkor volt hazánkban a politikai dikeiózásnak legnagyobb divatja. Az ifjúság ebben magát szorgalmasan gyakorolta. Egyik társunk indítványára, —- hogy mindegyikőnk legyen köteles egy szónoklatot tartani, —megindult a szónoklat, végre András bátyámra is, —ki Aranynak tanulótársa és jó barátja volt. és ki különben igen sebes beszédű, nyilvánosan sohasem szokott volt beszélni, -— reá került a szónoklás som. Kedvetlenül fogotl a neki igen nehéz feladatnak megoldásához. Beszélt valamit a nőkről, de sebesen hadarván el mondatait, abból igen keveset lehetett megérteni. Utána Arany állott fel, s kifejező hogy ő most nem önmagáért kiván szónokolni; hanem, mennyiben az előtte elhangzott eszmedús szónoklat, a szónok rendkívül sebes előadása folytán, egészen elveszett, ő házi gazdai kötelességének tartja vendégei gyönyörűségére azt reprodukálni. „Az én kedves András barátom rhetori tropussait igen bajos annak megérteni, ki az ő beszéd modorával közelebbről nem ismerős, mert például, mikor az én András barátom azt mondja: „kérson kom son" — ez annyit jelent: „kérem alázatosan komám asszony." — Ezután Arany igen jó kedveben szabad röptöt adott humora sziporkáinak s adott András bátyám szájába olvun mondatokat, hogy az egész társaság majd széthullott a nevetéstől. En Arany humorának virtuozitását sohase esodáltam meg annyira, mint ezen reprodukciója alatt. Sziporkázó de nem sértő élcei ugy szökdöstek, mint szép időben és szép mezőn az ártatlan báránykák. Szép élmény volt a nagy elmenők ez a játszi kedve. Beszéde befejeztével oly ovátióban részesítettük őt, minőt esak az őszinte elösmerés nyújt .hat a csodált és elérhetetlen fölénynek. András bátyám is poharával hozzá közeledett, s mondá: „Na Jani! eddig a Ijecsületes eszedet esodáltam, de most meg a „huncut" eszedet is megcsodáltattad velem: de azért az Isten sokáig éltessen! s erre igazi baráti szeretettel oly fonón összecsókolóztak, hogy mindnyájunkat meghatott. Bátyámmal humorizálása minden kaján indulatot kizár, mert őt őszinte baráti indulattal szerette: lehet ,olv jobb tulajdonokért, mit sok másokban fel nem lelt. — Bátyám halálára ő egy verset szentelt: „Kortársam 11. A. halálán." Akinek pedig ő egy verset szentelt, annak közel kellelt állani az ő nemes szivéhez . . . * 187(1. martius közepén Szalontárói négyen, küldöttségképen, Pestre küldettünk, esedezni itten törvényszék, vagy legalább telekkönyvvel ellátott járásbíróság felállításáért. Ez alkalommal Aranyt is meglátogattuk az akadémia palotában lévő lakásán. Midőn épen körülötte ülve, az Aranynak kedves szalontai dolgokról édesden beszélgettünk, csendes kopogás után felnyílott az ajtó, és azon egy erős barna kis ember behajlott fél testét csak megmutatván, azonnal visszahúzódott s maga után betette az ajtót. Arany utána kiáltott: „gyere he Pali, jó embereim' vannak itten.!" Az ajtón belépőt Arany nekünk bemutatta: „Gyulai Pál barátom" és viszont minket is ennek névszerint. Én legtávolabb állván Gyulaitól, utolsó lettem neki bemutatva. Ez neven hallására, velem szemben, jó erős hangnyomattal kérdé: „Szalonta monográfiájának írója?" A nyájas arcvonás nélkül lett