Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

Amint Arany nagy volt férfi jellemnek, ugy Aranyné is női jellemnek. Aranyné rendesen tartott női cselédet a házánál, de hogy az ő Janijának más főzzön, vagy ennek haját más vágja el, vagy ruháját más tatarozza, vagy más szabjon, varrjon neki fehérneműt, azt még későbbi igen Ixüdog állapotukban sem engedte meg. Ha a szolgáló a messziről hozni kellett ivó vízért távol volt, Aranyné jó szive nem engedte, hogy a csordáról hazajött tehén sokáig bőgjön borjúáért, hanem elővette a kártust ós maga saját kezűleg fejte meg a tehenet . . . Aranyné nemcsak Petőfit olvasta, de férjének gazdag költői erét . . . felfogta, s ha Arany Íróasztalához ült, nagy gondot fordított arra, hogy ő háborítatlan csendben dolgozhassák. Arany nappal a városházánál nagyon el lévén foglaltatva, költészetével csak későn este, vagy korán hajnalban, és a vasárnapi délutáni időkben foglalatoskodhatott: de ez utóbbi időben szok a nép bajos ügyeiben leginkább alkalmatlankodni. Aranyné ez időben rendesen őrt állott férje ajtaja előtt, s a nép panaszát kihallgatván, vagy az illetékes helyre utasította őket, vagy férjét fejfájási bajjal kimentegette. Arany családi élete a legpéldásabb s legboldogabb volt itten. . . . . . Sorsom engem, mint fiatal ügyvédet, messze vetett el a Bánátba. Szülőföldemtől öt évig távol voltam: de szüleimet néha-néha meglátogattam. Felkerestem ez alkalommal Aranyékat is. Sohasem feledem el a szép képet, mely elébem feltárult. Ott állott előttem Arany, Aranyné édes mosolygó arccal, az utóbbinak karján egy szép, piros, eleven, filigranszerü kis szőke csecsemő leányka, — majd másik látogatásom alkalmával a kis leányka már anyja ruhájába kapaszkodva, az anyának karján pedig egy erős barna csecsemő fiúcska. így állottunk szemközt egymással, ők édesen mosolyogva családi boldogságuk érzetében, én pedig, a rideg nőtelen, gyönyörrel édelegtem az előttem feltárult, soha nem feledett kedves képen. Nem mondhattam egyebet Aranynak: „tandem aliquando" igazságos lett a gondviselés irántad ! Szerencsés, boldog vagy." ők pedig erre semmit som feleltek, csak édesen mosolyogtak: a kis csemeték pedig bátran nézték az idegen ismeretlent ... Aranyné a háztartást oly gondos takarékossággal vezette, liogy férje szerény fizetése mellett — mely állott évenkint 120 ezüst forint, 16 köböl buza, 8 aljgabona, 6 szekér széna, 8 öl tűzifa, 20 font faggyú gyertya ós 8 hold szántatlan földből — soha sem jött pénzzavarba, nyugodt volt, hogy neje a megtakarított fillérekből a házi szükségeket fél, vagy egy egész évre is beszerzi, — nyugodtan foglalkozhatott szellemi munkáival. Aranyné minden nagy takarékossága mellett is, szíves elfogadója volt látogatói és vendégeinek: különösen férje nevenapja, 'a János nap, minden évben a nagyobb események napjai közé számított itten. . . . XV. ÁLDOTT HUMOltA . . . Midőn Munkácsinak világhírű festménye, Krisztus Pilátus előtti. Pesten a műcsarnokban közszemlére kiállíttatott, ennek megszemlélhetés© végett Szalontárói többen Budapestre utaztunk, köztük én és Nagy József, ez utóbbi Aranynak a szépírás és énekből egykori tanítványa. A kép megszemlélése után mondám Jóska barátomnak: menjünk Aranyhoz, látogassuk meg. Jóska erősen szabadkozott, mondván: mit