Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

ünnepélyesen megígérte, hogy az erdélyi fejedelmek adományi leveleit épségben feni art and ja. Ezek érvényben is állottak Maria Theresia uralkodásának első évtizedéig: de ekkor herceg Eszterházi panaszára a kir. HelytartóTanács oly rendeletet bocsátott ki, hogy a szalontai lakosok, erdélyi fejedelmektől nyert nemesedési levelei, mint érvénnyel nem bírók, elszedessenek s tulajdonosaik jobbágyszolgálati elbánásban részesíthessenek. Ezen törvénytelen rendelet szigorúan foganatosíttatott Szalont án. Az Arany-családnak éppen az okozta nagy szerencsétlenségét, hogy ebben meg nem nyugodott. Nemessége bebizonyításáért J-ső Rákóczi György ármális levele alapján, a rendes bíróság előtt pert indított, s ezt 40 éven át folytatta 1814-ig, s folytatta volna tovább is, ha a család vagyonát a nagy költekezési! por már fel nem emésztette volna és különösen ha e század legmostohább két ere, 1815-—10 Szalontát meg nem látogatja. Ezen két év alatt folyvást esőzések és borzasztó árvizek semmisítették meg az agyagos természetű földeknek termékét. Az ország jelentékeny részén s így Szalont án is a nép élelemre való gabonát be nem takaríthatott. Az, éhínség borzasztó fokra hágott. A gabona ára már 18I7-ik évi aratás előtt köblönkint 100 forintra emelkedett. Az éhező nép faluját elhagyva, vándorlásnak indult. Százak és ezreknek elhullása jelezte a szerencsétlen embertársak vándorút ját. Századunk ezen legínségesebb két é;vét azért hozom fel itten, hogy a t. olvasó könnyen kimagyarázható okát értse mog annak: miért nem ápolhatta Arany Györgyné saját anyai tejével 1817. márc. 1-én

3 született Janika fiát, — miért kellett a Kölesér-utcai kisgyermekes anyáknak Arany Györgyné segítségére lenni, és végre miért kellett éppen a kis csecsemő 20—22 évvel idősebb nénjének Sárának, az időben mar férjezett Jámbor Jánosnénak, a kis csecsemő dajkálását egészen magára vállalnia? Ha elébb a Kölesér-utcai jó lelkű csecsemős anyák, és később az anyjával egy időben lebetegedett jó testvér, Arany Sára a kis Janika dajkálását szeretetből magukra nem vállalják; akkor . . . ! Az 1817-ik évi aratás bő áldást adott az egész hazában; de a fentebb elmondott oknál fogva Arany György családjához az előbbi jobblét vissza nem költözött. Janikájukat szegényesen, egy kis irhás bundával tudták feladni az iskolába, és ezt volt kénytelen viselni iskolai jártában 6—7 évig, vagyis addig, míg ezt az avas bundácskát egyik tanulótársa Pápai Ferenc véletlenül tönkre nem tette. Ez esetet Pápai Ferenc nekem ekképp beszélte el. „Azon időben az iskola csak azon fával fűttetett, mit mi gyermekek darabonkint, és naponkint — hónunk alatt — az iskolába vittünk. En és egy másik tanulótársam ily darab fácskával hónunk alatt, magyarul beszélgetve, amint az iskola küszöbén átléptünk, Arany reánk kiáltott : „non licet liungarice narrare!" (Nem szabad magyarul beszélni!) Én tréfából a kezemben levő darab fával végig simítottam Arany János avas bundáját; de ebbe a fámnak egy szilánkja beleakadt, s abból jó egyharmadrészt elválasztottAz egész osztály nevetni kezdett. Az áldott türelmű Arany Jani •— amit nála sohasem tapasztaltunk - indulatba jött. elkáromkodta magát, de nem magyarul, hanem latinul: „cancer edat te!" (egyen meg a f. . .!) A rektor éppen ekkor lépett a terembe, s kérdi: mi volt ez? Arany Jani előadja latin nyelven: „iste Franeiscus Pápai laceravit meum, in.eum . . . izé." —- A bundának a nevét latinul Arany sem tudta megmondani, az „izé"-vei segítelte ki magát; mire a rektor és tanulók elnevették magukat: de a rektor som kísérlette meg a bunda nevét latinul kimondani. 137