Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

A rektor maga is belátta, hogy Arany Jani bundácskájának napjai már megS7.ámlálva voltak, engem meg nem büntetett; hanem Arany Janit maga után lakszobájába hívta, s egy ócskás téli rokkot ajándékozott neki, mely ruha darab, minthogy a rektor — Szabó József kis ember volt, Arany Jani termetének meglehetősen megfelelt. Mondta továbbá Pápai Ferenc: bár Arany Janinak ezen kis bundájával sokszor eltréfálkoztunk, hogy még a kollégiumot ezzel fogja kijárni, de a kis bundát nagy tiszteletben tartottuk. A kis bunda tulajdonosa volt iskolánk dísze. Ő mentette meg az osztály becsületét a vizsgákon. Ha valamit nem értettünk, tőle kértünk magyarázatot és ő ezt mindig és bárkinek közülünk készséggel tette. Ha a rektor -— ami gyakran történt — koppó vadászatra ment, a rektor helyett ő tartotta meg az órát és jobban magyarázott, mint a rektor. Mondja továbbá Pápai Ferenc, liogy ezen időtájban két nagyobb temetés volt a vidéken, u. m.: Geszten Tiszáéknál és F. Györösön Nadányiék [r.ál], hova a szalontai gymnasium karéneke is kiment. A halotti szertartás elvégzése után mindkét család megajándékozta Arany Janit, úgy liogy ezentúl már tisztességes diákruhában járhatott. Mondja továbbá Pápai Ferenc, hogy a Geszten elénekelt Karének szövegét maga Arany János írta és az emlékezetében eképpen maradt meg: ,,lm a szülők reménye porba dűlt, Egy ártatlan kisded meghidegült, Oda kedves reménye az anyának! Jajj, mert az elmúlás törvénye, így forgat bennünket szabad kénnyé, így altatik el vele életünk. Oh! de egy remény szó így hangzik menyekből: Nem hal meg senki örökül". E verset így mondta Pápai Ferenc tollam alá, s előadá, liogy ezt Tisza Lajos elsőszülött kis leánya, tehát ministerelnökünk nénje tetemei felett énekelték el összliangzatos karénekben, 1831 táján. Nem merem állítani -—- Pápai Ferenc előadása nyomán — hogy a fenti verset csakugyan Arany János írta, liánom elhiszem, hogy ő írta, mert az eszme: „Nem bal meg senki örökül!" egészen azonos Arany János sírversével, melyet leányara írott: „A lélek él: találkozunk!" VI. [TANULÓBÓL—TANÍTÓ.] A szalontai gymnasium szervezete szerint. Arany János tanuló kora idejében, a rlietorikát és poesist hallgató szegényebb és jobb tanulók elemi tanítókul lettek alkalmazva, s ezek 40-—50 forint csekély díjaztatás mellett, bent az iskolákban lakva, házsor szerint főzéssel, illetőleg élelemmel láttattak el a szalontai lakosság által. Történt 1831 ápril havában, hogy valamelyik elemi tanító, az iskola •év derekán, állásától megvált. 138