Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

ARANY JÁNOS ÉK ÉS A ROZVÁNY CSALÁD Arany másodszori szalontai tanítóskodása idején került Rozványékhoz. Gyulainak írt önéletrajzi levelében beszámol a szigeti színószkalandból hazafelé tartó útjáról. Zsebében néhány krajcárral és az öreg korában megénekelt „Vándor cipó"-val gyalogolt hét napon át. Álmában halva látott édesanyja képe sürgette: Elérem végre a szülőhont; Fedd és gúnyol-rokon, barát, * Csak egy nem: az anyai szívnek Érzem üdítő sugarát. (Vándor cipó.) Édesapja megvakul, anyját 1836. augusztus 20-án temetik el s ő apjával egyedül marad.

1 Leszerelt hárfán a két szélső ideg; Egy alpha, egy ómega a család Tépett könyvéből: ifjú és öreg: En, ősz apámmal. . . (Bolond Istók, I. 75) Ettől kezdve Aranyt a kötelesség hajtja. Kenyérkereset után néz. A visszatérés, a keserű szemrehányások, gúnyos megjegyzések napjaiban kerül kapcsolatba Pápai Ist vánnal, a szalontai postaexpedítorral, a kiszolgált őrmester és „erős borivó"-val, aki azonban alaposan jártas a latin klasszikusokban és a német nyelvben. Rozvány György mint szemtanú emlékezik-e barátságra

2 s megérteti, hogy a vándorkomédiás életből megtért és e miatt sokaktól megvetett fiatal Arany sorstársat érzett a nagytudományú, sors1 YOINOVICH, I. 47. 1. 2 ROZVÁNY, 140 141. I.