Rásonyi László: Stein Aurél és hagyatéka (A MTAK kiadványai 18. Budapest, 1960)

27 ciónak, a klimatikus viszonyoknak a délnyugati monszun irányában és kiter­jedésében beállott lassú változással való okozati összefüggésére is utalt. 10 0 1933-34-ben a British School in Iraq támogatásával Fársz (az ókori Persis) tartományt járja be, amely hajdan a legkiválóbb két dinasztiát adta Perzsiátiak, az Achaemenidákat és a Szasszanidákat. Az iráni kormány meg­értéssel volt Stein törekvései iránt, mind ezen, mind későbbi perzsiai útjain, s ezen az úton Mirza Azizullah Khan Kazimi régészeti felügyelőt osztotta be Stein mellé, akinek a kulturált és értékes segítőtárs voltáról Stein meleg szavakkal emlékezik meg. Egy tucat csendőr is volt Stein kíséretében, mert még nem ültek el a törzseknek egymás és a központi kormány elleni mozgo­lódásai. 10 1 1935 novemberétől kezdve meg újra a Harvard-egyetem anyagi támogatásával jár Délnyugat-Iránban, 13 hónapig tartó úton. Sirázból indulva Khuzisztánon és Lurisztánon, Kirmánsáhon át az Urmia-tóig vizsgálja át a rommezőket. Mivel 1936 végén Hamadánban ágynak esett, abbahagyta kuta­tásait, s mihelyt fel tudott kelni, Budapesten át útnak indult Anglia felé, de Bécsben még 1937 tavaszán megoperáltatta magát. Ekkor derített fényt a hajdani osztrák katonatisztre, Troyer-re, aki Indiába kerülve először fordí­totta a Rádsatarangini-t. 10 2 Mindezen útjainak számos publikációval állított maradandó emléket. Legkiemelkedőbb az „Arcliaeological Reconnaissances in North-Western India and South-Eastern Iran." hatalmas kötete, 10 3 melyben, mint eddig is mindig, rendkívüli mértékben gyarapította iemereteinket a címben említett területek őstörténete, történeti földrajza és topográfiája tekintetében. A két első feje­zetben Nagy Sándor, majd a ghaznevida Mahmud szultán indiai hadjáratának történeti földrajzára vonatkozó kutatásait adja, majd a további fejezetekben keletperzsiai eredményeit összegezi. Számos kisebb közleménye 10 4 után és Di Filippi-ről szóló megemlékezése 105 után, az 1937-ben betegen befejezett expedíció eredményeit legbővebben 1940­ben megjelent könyvében ismerteti: „Old Routes of Western Iran" 10 6. Ez Stein 10 0 The Tndo-Iranian Borderlands: their Prehistoryin the Light of Geography and of recent Explorations. Journal of the Itoyul Anthropologieal Institute LX1V (1934), 181 — 202. — Ugyanez magyarul is megjelent: — Az indo-perzsa határvidék ősi története a földrajz és újabb kutató-utazások világában. A MTA. 1934, okt. 11-én tartott összo ülésén vetítőit képekkel bemutatott előadás. Bp., 1935. 10 1 An Arehaeological Tour in the Ancient Persis. The Geographical Journal LXXXVI (1933), 489—497. Ez az expedíció értékes térképezési munkát is végzett dél­keletre és délnyugatra. 102 Notes on the life and labours of Captain Anthonv Trover. JRAS. of Bengal VJ. (1940:3), 45-59. 11, 3 Arehaeological Reconnaissances in North-Western India and South-Eastern Iran. Antiquities deseribed with the Assistance of Fred II. Andrews. London, Maemillan, 1937 4°. XII + 267 Pp. + 34 Plates. Ajánlása: "To the Memory of Percy Stafford Allén, President of Corpus Christi College Oxford. The Friend and Guide whose Sympathy and Example brightened my Life and eased its Labours . . ." 10 4 Early Relations between India and Iran. Lásd a 81. sz. jegyzetben. — An Archaeologifaí Tour in the Ancient Persis. Iraq III (1937), 111—225. — An Arehaeologi­cal Journey in Western Iran. The Geographical Journal XCII (1938), 313—342. 10 5In Memóriám Filippo di Filippi. Alpine Journal 1939 : 296 — 303. 10 6 Old Roules of Western Iran. Narrative of an Arehaeological Journey carried out and reeorded by Sir Aurél Stein. Antiquities examined, deseribed and illustrated with the assistance of Fred H. Andrews. London, Maemillan, 1940. XXVIII -f-432 Pp. + XXXI Plates. — Ajánlása: "To Sir Edward D. Maclagan . . . Laté Governor of the Punjab. The Friend whose Sympathy and Help encouragcd and furthered my Efforts from the Start of my Indián Career" . . .

Next

/
Thumbnails
Contents