Csapodi Csaba: A proveniencia elve a könyvtárban (A MTAK kiadványai 17. Budapest, 1959)
6 állományt. A bekerülő könyvek pedig azáltal lesznek gyűjteménnyé, hogy a könyvtár állományába veszi őket, naplózás, katalogizálás útján. Nagyon hasonló ez az említett levéltári regisztratúra-elvhez. (A levéltár sem kizárólag az intézményben keletkezett iratokat őriz, hanem esetleg ezeknél még nagyobb mennyiségben az intézményhez elintézésre beküldött ügyiratokat, s így irattárrá, levéltárrá lételükben nem a keletkezés helye, hanem az állományba vétel ténye a döntő. 6) Hogy a provenieneia elvének csírái már nagy könyvtáraink keletkezésénél is megtalálhatók, arra nézve nagyon jellemző, hogy a könyvtár első törzsállományát adományozó alapítók általában kikötötték, hogy ez az állomány a későbbi beszerzéssel nem keverhető össze. Ez volt a helyzet a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának alapításakor is, amikor az alapító TELEKI-esalád föltételként szabta, hogy az eredeti állományt együtt kell őrizni." Sajnos ennek az elvnek gyakorlati fönntartását a könyvtárakban akkor uralkodó szakszerinti fölállítási rendszer mindenhol áttörte. El sem tudták képzelni, hogy egy tudományos könyvtár másként is fölállítható, mint szakrendben (az alapítók törzskönyvtárai is szakok szerint voltak rendezve), hiszen a szakrendszer, a szakkatalógus és a fölállítási rend össze volt kötve. Valóban nehezen fönntartható állapot lett volna, hogy egy könyvtár a maga állományát és katalógusát kél, egymás mellett párhuzamosan fönnálló és még hozzá egymástól eltérő felépítésű raktári és szakkatalógus rendben tartsa. Ennek a következménye volt az, hogy a könyvtáraknak előbb-utóbb az alapítókat eredeti kikötésük megváltoztatására kellett rábírniuk, és így az új szakrendben és új állományban föloldódott az eredeti állomány. 8 Pedig éppen az Akadémiai Könyvtár fejlődésén észlelhető világosan a rétegeknek eredetük szerint való egymásra rakodása, mert hiszen —- nem tekintve a nagyértékű periodika-cserét — a könyvállomány legértékesebb része egészen az utóbbi időkig mindig egy-egy mecénás könyvtáradományából, egy-egy tudós hagyatékának megszerzéséből jutott a könyvtárba : TELEKI, BATTHYÁNY, IÍÁTH, KATONA, KÉGL, SLSKOVICS, REINER, SZINNYEI, VIGYÁZÓ, STEIN stb. Sajnos ezeket a könyvtárba bekerülő könyvtár-egységekel a szakok szerinti fölállítás rendszere vagy már kezdetben szétrobbantotta és egyedenként sorolta be a könyvtár szakrendszerébe, vagy pedig egy ideig még mint egy-egy külön raktári egység csatlakoztak a szakokban álló állományhoz, később azonban ezeket is fölbontották, előbb a szakok szerinti fölállítás öröklött elvének, utóbb a sima numerus currens használatának befolyása alatt. Pedig — mint alább látni fogjuk — éppen a numerus currens az a rendszer, amely nem kívánja meg a korábbi zárI könyvtáregységek fölbontását, szétszórását, hanem lehetővé teszi az eredeti rendben való egyiittartást, a pro venieneia érvényesítését. A régi könyvtártestek szétszórásának azután nemcsak a történeti kegyelet, a könyvtár előző életét őrző hagyomány vallotta kárát, hanem a könyvtártörténeti kutatás is. Ez az oka annak, hogy nagy könyvtáraink ma már sok, adományként érkező, de a nagy állomány 8 .MEISNBK i. m. 172. 1. 7 F. CSANAK Dóra : .1- Akadémiai Ki'mi/r/ár története a sza hadsáf/li a re ig. Mauy. Könvvszle. 1959. 48. 1. (és a MTA Könvvtán'uiak kiadvánvai l-t.) 8 Uo. (j2—(>3. 1.
