Csapodi Csaba: A proveniencia elve a könyvtárban (A MTAK kiadványai 17. Budapest, 1959)

4 olyan, amely a könyvtárban vagy annak működése során keletkezett. A könyvtárak állománya tehát nem szerves működésből nő ki, mint valami növény, hanem halmozás, kumuláció útján jön létre ; ennek következtében az állomány növelhető, az állományból egyes darabok vagy egész állagok kiemelhetők anélkül, hogy a könyvtár lényegén ezáltal nagyobb változás menne végbe. De ha alaposabban megvizsgáljuk a kérdést, mindjárt látni iógjuk, hogy a proveniencia olyan elv, amely bizonyos területeken használható rendező szempontokat adhat a könyvtáraknak is. Természetesen csak akkor, ha ezt a kifejezést nem a levéltárak számára speciálisan körülhatárolt, leszűkített értelmében alkalmazzuk, hanem eredeti jelentésében, értelmének leglényegesebb jegyeit megfogva. A proveniencia szószerint előjövést, keletkezést jelent. A könyvtárakat pedig — bármennyire eltérnek is a levéltáraktól a keletkezés módjában — mégsem szabad valami mechanikusan létrejövő, előzmények nélkül létező, szervetlen könyvhalmazoknak tekinteni. A könyvtárak is élő, fejlődő szervezetek, melyeknek az anyaggyűjtés terén is megvan a maguk kibontakozó élete. A könyvtári állomány is végeredményben a könyvtárak élete, működése során, külső anyagból ugyan, de belső elvek irányításával összekerülő állomány. (Ne felejtsük el, hogy a levéltárak állagát létrehozó hivatal, intézmény működése is igen nagy részben nem belülről induló tevékenység eredménye, hanem az életből hozzá érkező kérések, javaslatok, indítások elintézésével kapcsolatos!) Az eredet, a kibontakozás, a szerves összetartozás elvét tehát a könyvtárakkal kapcsolatban sem kell teljes mértékben elejtenünk ; sőt sok olyan indítást kaphatunk belőle, amely a könyvtári munkát jobbá, a könyvtár állományát a kutatás számára használhatóbbá teszi. Természetesen itt nem azokról a könyvtárakról van szó, amelyek új keletkezésűek, s csak új anyaggal rendelkeznek, amelyekkel kapcsolatban tehát a proveniencia elve csak a jövőben lóg fölmerülni, hanem olyan könyvtárakról, amelyek régi könyvállományokkal rendelkeznek. Akár olyan módon, hogy a könyvtár már hosszú múltra tekinthet vissza, akár úgy, hogy külső, gyűjtő tevékenysége során nemcsak folyamatosan beszerzett modern könyvekhez jut, hanem már meglevő, régebbi könyvtártesteket is megszerez. A modern és a régi könyvanyag között határozott különbséget kell tennünk, olyan különbséget, amely rányomja bélyegét a kétféle könyvek földolgozásának, őrzésének, használatának egész menetére. Miben áll ez a különbség? Modern könyvanyagnak tekintjük azt a könyvtári állományt, amelynek megvan még az eredeti funkciója, vagyis amelyet azok az olvasók használnak, akik számára íródtak és olyan szempontból használják, amilyen szempontból írójuk létrehozta az illető műveket. Régi könyvvé akkor válik a könyv, amikor eredeti célja, funkciója, használata megváltozott. Egy példa mindjárt világossá teszi, mit akarunk ezzel mondani. Nyilvánvaló, hogy egy kétszáz évvel ezelőtt az elektromosságról, az optikáról, a takarmányozásról vagy az anatómiáról írt könyvet szerzője azzal a céllal írt meg, hogy a maga korának tudományos ismereteit, esetleg akkor legújabbnak számító eredményeit közölje. A könyv olvasója pedig : a fizikus, mezőgazda vagy orvos a maga tudományszakjához vagy a gyakorlati élethez szükséges ismereteket akart belőlük meríteni. Természetes, hogy egy mai szaktudós vagy gyakorlati ember ilyen könyvet nem vesz a kezébe ismeretei