Csapodi Csaba: A proveniencia elve a könyvtárban (A MTAK kiadványai 17. Budapest, 1959)

9 Azaz csak adták volna, mert hiszen az ősnyomtatvány-kötetek igen nagy százaléka kolligátum. Egy-egy kötetben olykor hat-hét mű is található, nem is mindig csak ősnyomtatványok, hanem gyakran vegyesen XVI. századi munkák is. Mármost az egyes kötetek azt a raktári jelzetet kapták kolligátum esetén, ami a kolligátum első darabjának telelt meg. így azután a HELLEBRANT-katalógus alapján könnyen meg lehetett találni azokat az ősnyomtatványokat, amelyekből egy kötetben csak egy darab volt, illetőleg ugyanígy a kolligátumok első darabjait. De a kolligátumok többi darabját semmiféle módon nem lehetett előkeresni. Ezt a jelzetrendszert okvetlenül meg kellett szüntetni, mielőtt az 1886 óta megszerzett, de íöldolgozatlan anyagot hozzájuk soroltuk volna. Az új fölállítás és beszámozás a proveniencia elvének, a szerzeményi egységeknek a figyelembevételével történt úgy, hogy először négy csoportba rendeztük a gyűjteményt: 1. TELEKI-féle anyag, 2. a TELEKI-adomány utáni szerzemények, 3. ViGYÁzó-hagyaték, 4. ViovÁzó-adomány utáni szerzemények. (A 3. csoportban, ha megállapítható volt több darabról, hogy ua. személytől erednek, azok is egymás mellé kerültek). A RÁTH-gyűjtemény ősnyomtatványai természetesen továbbra is megmaradtak a külön kezelt RÁTH-gyűjteményben. Minthogy pedig sem a TELEKI-, sem a ViGYÁzó-féle ősnyomtatványoknak nem volt eredeti, régi jelzetük, egy-egy csoporton belül a köteteket pontos nagyságrendbe rendeztük. Az így rendezett négy csoportot azután „Inc." rövidítés után folyamatos numerus currens jelzet foglalja össze. Ez felel meg a legjobb helykihasználásnak és az állományvédelem és tisztántartás követelményeinek, mert nem kerül nagy kötet mellé kis kötet. (Az egyes gyűjteményekben alkalmazott évrendi fölállítást nem tartjuk helyesnek, mert a kolligátumok miatt ilyen fölállítás sohasem vihető keresztül következetesen, félig keresztül vitt elv pedig nem éri meg az alkalmazást.) Hasonló módszerrel oldhatják meg a könyvtárak az állományukba kerülő zárt könyvtártestek fölállításának problémáit is. Addig, amíg a szakok szerinti fölállítás rendje uralkodott, a könyvtárak vagy azt az utat választották — mint említettük —, hogy az egyes könyvtáradományokat egyszerűen beolvasztották a törzsállományba, s ezzel eltörölték eredetüket, vagy pedig külön gyűjteményként, mint valami külön szakot tartották meg. Csakhogy ez a módszer csak még növelte az amúgyis nagyszámú szakok mennyiségét, főleg pedig az volt a baj, hogy ezek a külön könyvtárak nem kerülhettek nyilvántartásra a szakkatalógusokban, pedig sokszor egy-egy tudományszak jelentős képviselője gyűjtötte össze ezeket a könyveket egy élet folyamán. A numerus currens rendszer ellenben lehetővé teszi, hogy az ilyen könyvtártestek úgy olvadjanak bele a könyvtár egészébe, állományába és katalógusaiba, hogy mint könyvtár-testek önállóságukat, egybetartozásukat továbbra is megőrzik. Nem kell mást tenni, mint az eredeti rend megtartásával — vagy ha ilyen nem volt, egyszerűen pontos nagyságrendbe sorolással —, a legjobb helykihasználásnak megfelelően beállítani a numerus currensba, bizonyos számtól bizonyos számig, amennyit éppen ez a könyvtár-test kitesz. így az állomány a könyvtár életének megzavarása nélkül együtt van, esetleg készíthető róla külön possessor-katalógus is. Ha azután valaki azzal a tudóssal vagy íróval foglalkozik, akinek a könyvtáráról itt szó van, úgy találja együtt ezt a könyvtárt, mint egy levéltárt, együtt talált anyagban kutathat, nem