Csapodi Csaba: Könyvkonzerválás és restaurálás a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK kiadványai 10. Budapest, 1958)

rongypapír tündöklő fehérségében. Ha valóban így maradt fönn. Akkor is szép, ha utólagos kozmetika érte el ezt az eredményt, de akkor már sokszor érezhető valami idegenszerűség a könyvön, és ilyenkor mindig lehet félni attól, hogy a fehérítő anyagok (főleg a klór) idővel roncsoló hatást keltenek, az áztatás pedig meggyöngíti a papírt (egyes foszlottabb részek esetleg meg is semmisülnek). De mindettől eltekintve rendkívül hosszadalmas és költséges munka az ilyesmi. Egy-egy teljes tisztogatás árából több pusztuló könyvet megmenthetünk. Egyébként is a természetes sárgulás nem túlságosan zavarja az olvasást, nem is bántja okvetlenül az esztétikai érzéket, sőt bizonyos mértékig éppen ezzel kelti a könyv a régiség vonzó benyomását. Ami pedig a penészokozta színeződéseket illeti, azokon segíteni úgyis alig lehet már. A teljes tisztításokhoz, fehérítésekhez tehát nem folyamodtunk, csak az egyszerűen eltávolítható piszokfoltokat, zsírfoltokat tüntettük el, illetőleg a veretek rozsdás vasszögei okozta rozsdafoltokat, mert ezek gombák segítségével továbbterjednének a könyv belsejében. Az elszíneződésnél sokkal nagyobb károsodásokat is szenved a papír a mechanikus rongálástól, nedvességtől, penésztől, állati károkozóktól. Ilyen esetekben a papír a sérültség módjának és fokának megfelelően védelemre szorul. Az alapelv természetesen itt is csak az lehet : minél kevesebb fölösleges beavatkozást; mert a papírerősítő eljárásoknak több évtizedes múltjuk van ugyan, de véglegesen és egyöntetűen kialakult véleményekről és módszerekről ma sem beszélhetünk. Könnyű a helyzet akkor, ha eredetileg is erős volt a papír, és összetételében nem következett be változás, hanem csak mechanikus károk érték : behasadások a lapszélen, anobium-rágás, egér-rágás. Ilyenkor a szakadás összeerősítése, a hiányok pótlása nem okoz különösebb problémát , bár a munka gondos kivitelezése erős próbája a restaurátor ügyességének és lelkiismeretességének. A lapszélek kiegészítése szálmentében alkalmazott, régi rongypapírból történik, enyhén hozzászínezve a javított papírhoz, hogy elkerüljük a pótlás és a javított lap közti éles színellentétet. Papírkiegészítést csak lapszéleken és ívhajlatokban alkalmazunk, illetőleg olyan esetben, ha a sérülés a papírlap további épségbenmaradását veszélyezteti. így tehát az anobiumok jellegzetes apró furatainak eltüntetését csak a lapszélek közelében végeztük el, olyankor, ha sűrű előfordulásuk a lap beszakadását okozhatná. Szövegben az ilyen tömítés csak zavaró, de lapszéleken is — az említett esettől eltekintve — inkább árt, mint használ a szépségnek, mert még az ügyesen végzett tömítések is a lapok versóján himlőhelyszerű foltokkal szórják tele a felületet. Főleg pedig időtrabló, költséges munka. Ez az utóbbi szempont volt az oka annak is, hogy mellőztük a papírmasszával való kiegészítést, amivel egyébként prágai példára mi is kísérletet tettünk. Nagyon hosszadalmas munka, s ezért aránytalanul sokba kerül. Sokkal nehezebb kérdés a nedvesség (akár víz, akár légköri nedvesség, akár penész) okozta gyöngülés ellensúlyozása. Pedig ez már gyakran a lapszélkiegészítések és szakadás-befoltozások számára is elengedhetetlen, mert a foszlott, elgyöngült papír a kiegészítést sem tartja meg. Idők folyamán sokféle eljárás és anyag merült föl a papír erősítésének céljára. A találmányok alkalmazói mindig mint csalhatatlan módszerre esküdtek a maguk eljárására, de idővel többnyire kiderült valami hátrány. Ma, a műanyagok korában természetesen egyre inkább előtérbe kerül itt is a műanyagok alkalmazása, de ezeknek az igazolását is még az időnek kell megadnia. Acetátcelulóze, 12