Berlász Jenő, Sz. Németh Mária: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának múltja és jelene (A MTAK kiadványai 2. Budapest, 1956)

újonnan beszerzett pedig profilunknak megfelelően kb. 60 százalékban társa­dalomtudományi. Emellett azt is figyelembe kell vennünk, hogy külön­gyűjteményeink majdnem kizárólag a társadalomtudományok művelőinek szolgáltatnak kutatási anyagot. Az utóbbi évek erőteljesebb természet­tudományi beszerzései azonban egyre inkább éreztetik hatásukat, ezek olva­sottsága állandóan emelkedik. Különösen jelentős a természettudományi anyag igénybevétele abból a szempontból, hogy kitűzött céljainknak meg­felelően e tudományágakból alapvető, összefoglaló, a fundamentális kutatást előmozdító műveket szerzünk csak be. A folyóiratállomány igénybevétele egyenletesen nagymértékű. Olvasószolgálati tevékenységünk jelentős mennyiségi emelkedést mutat ugyan, de a könyvtár teljes kihasználtságának biztosítását mégsem érte el. Nem is érhette el, mert eddigi helyiség- és raktárviszonyaink között, a meg­felelő olvasói helyek és hozzáférhető raktárak hiányában nem gondolhatott olvasótáborának erőteljesebb kiszélesítésére. Ennek csak az utóbbi hóna­pokban — elhelyezésünk némi javulása következtében — teremtődött meg reális alapja. Ekkor kezdhetett hozzá a könyvtár propagandájának kiépíté­séhez, melynek keretében a saját helyiségeiben rendezett kiállításokon túl, sajtóközleményekben, folyóiratcikkekben, rádióriportokban ismertette meg értékeit és szolgáltatásait a nyilvánossággal. Természetesen csak raktárviszo­nyaink és dolgozóhelyiségeink 5 állapotának alapvető megjavítása, után szé­lesíthetjük ki megfelelően a könyvtár propagandáját. Az Akadémiai Könyvtárnak a modern könyvtári gyakorlattól való el­maradása élesen jelentkezett a tájékoztató és bibliográfiai szolgálat késői megindításában is. 1950 után alkalomszerűen vállalta ugyan intézetünk már az ilyen feladatok elvégzését, de szervezetten ezzel a területtel csak 1953-ban, a tájékoztató és bibliográfiai osztály felállítása után kezdett foglalkozni. E munkában a szervezeti keret kialakítása azonban nem jelentette egyben a felmerülő elvi problémák megoldását is, évek teltek el addig, amíg kikristá­lyosodhatott könyvtárunk bibliográfiai tevékenységének lényege, lehetségessé vált ennek helyes megoldása és színvonalas keresztülvitele a gyakorlatban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján világossá vált, hogy e szolgáltatá­sunk alapvető vonásait az általános tudományos nagykönyvtári gyakorlat mellett sajátos akadémiai könyvtári helyzetünk szabja meg. Ezért a mi fel­adatunk elsősorban az Akadémia keretében folyó kutatás bibliográfiai esz­közökkel való támogatása, a Magyar Tudományos Akadémia életéhez és munkásságához kapcsolódó megnyilvánulások — főként a külföldi akadémiák tudománypolitikai célkitűzéseivel, működésével, elvi és szervezeti problé­máival kapcsolatos anyag összegyűjtése és a magyar tudományos körök­kel való megismertetése. Ezek a feladatok a gyakorlatban két területen valósultak meg : a tájé­koztató szolgálat, ezen belül az aktív figyelőszolgálat ellátásában és bibliog­ráfiák összeállításában. Tájékoztató szolgálatunk keretében — amelyet leggyakrabban az aka­démiai elnökség, akadémikusok, aspiránsok, magyar és külföldi tudományos intézetek vesznek igénybe — profilunknak megfelelő kérdésekre adunk fel­világosítást. Ez a mindenütt szokásos nagykönyvtári eszközökön kívül egy, 6 Pl. folyóirat-olvasótermünket még ma sem bocsáthattuk olvasóink rendelke­zésére, mert dolgozóinknak nem tudunk máshol helyet adni. 24

Next

/
Thumbnails
Contents