Haraszthy Gyula: A 130 éves Akadémiai Könyvtár (A MTAK kiadványai 1. Budapest, 1956)

kiadását, másrészt a könyvtár használóinak számát — a rövid nyitvatartási idő ellenére is — évi 6000—10 000-re emelték. Ez a szám 1910-ig nagyjából változatlan maradt, utána — az Akadémiai Könyvtár fokozatos elmaradásával, elöregedésével, korszerűtlenné válásával párhuzamosan — a frissebb, modernebb Fővárosi Könyvtár és egyéb szakkönyvtárak megnyitása után a felére csökkent. A századforduló táján kezdenek a könyvtár életében, működésében és szervezetében feltűnni azok a hibák, melyek fokozatosan erősödvén, végül is súlyos bajokhoz, fejlődésbeli hátramaradáshoz vezettek, s 1914 után hosszú évtizedekre megakadályozták az intézet fejlődését, a magyar tudományos kutatás könyvtári támogatásában betöltött szerepét. Vegyük sorra e fokozatosan kibontakozó hibákat és rendellenességeket, hiszen az Akadémiai Könyvtár jelenlegi nehézségeinek forrása is nemegyszer itt keresendő : a) Az Akadémia — akadályozva feudális kötöttségeitől és az uralkodó osztályokkal kötött szövetségétől, s mindinkább elfordulva a nemzeti célkitűzéseket, a nép szolgálatát szem előtt tartó haladó jellegű feladataitól — a hazai feudálkapitalista reakció egyik fellegvára lett. Néhány kitűnő tagjának erőfeszítése ellenére sem volt képes betölteni eredeti hivatását, s legjobb esetben is egyes tudományos eredmények és értekezések passzív meghallgatójává vált. Mindennek következtében képtelen volt elvi, szervezeti és gazdasági alapokat teremteni önmaga s akkoriban egyetlen intézménye, értékes könyvtára számára. Elvi célkitűzések, tudomány- és könyvtárpolitikai elgondolások, szervezeti-anyagi intézkedések híján a könyvtár is egyre érezhetőbben kívül rekedt az életen s mindinkább a magyar szellemi élet elavult rekvizitumai közé kezdett tartozni. b) Az akkori Akadémia nem ismerte fel könyvtára jelentőségét s bár szavakban számtalanszor hivatkozott a „dicső nemzeti múltra", cselekedeteiben egyre kevesebbet tett annak érdekében, hogy Teleki és Toldy, majd Hunfalvy nagy műve és öröksége, az Akadémiai Könyvtár, betölthesse hivatását a tudományos kutatások támogatása, a tudományok gondozása s a nemzeti művelődés előbbre vitele érdekében. A néha-néha hangoztatott fogadkozások ellenére sem törődött a könyvtárral. Ez nemegyszer bizonyos önállóságot jelentett a tudomány szabadságát, s hivatásukat tisztelő könyvtárosaink számára (pl. a nemzetközi csere már idézett eredményeinek biztosításában), de legtöbb esetben végzetesen gátolta a könyvtár fejlődését. c) A tudományos kutatás céljait elősegítő vásárlások és előfizetések útján tervszerűen lett volna biztosítható a könyvtár külföldi könyvellátása. 1865 után 1914-ig — ha nem is megfelelő ütemben — de mégis folyt a külföldi tudományos művek beszerzése. Az első világháború szükségszerű kiesése után több mint 30 éven át szó sem volt nemhogy rendszeres, de évtizedeken át még minimális könyvvásárlásokról sem. 1929-től 1941-ig — tehát 13 év alatt — összesen csupán 1782 kötet külföldi könyvet vásárolt a könyvtár ; hat éven keresztül — 1930-tól 1936-ig — évi száz köteten alul maradt a beszerzett külföldi tudományos művek száma s 1931-ben és 1932-ben a negyven kötetet sem érte el! Tehát 13 év alatt a felét sem szerezték be annak a külföldi könyvmennyiségnek, amit ma egyetlen év alatt biztosíthatunk csupán az Akadémia központi könyvtára számára, függetlenül a kutatóintézetek könyvbeszerzéseitől. E szomorú adatok birtokában szinte groteszkül hat Berzeviczy Albertnek, az Akadémia egykori elnökének 1926-ban, a könyvtár alapítása 100. 72