Fráter Jánosné: A Bolyai-gyűjtemény (A MTAK kézirattárának katalógusai 4., 1968)
Bevezetés
6 A rendezés alkalmával a RAL-ból már korábban kiemelt autográf Bolyaiiratokat a Kézirattár Bolyai-gyűjteményében hagytuk, viszont nem emeltük ki a többi "Bolyai-vonatkozású" anyagot, mert ez a már meglévő leváltári rend céltalan megbontása lett volna. Emellett ez az anyag nem tartalmaz autográf Bolyai-iratokat, hanem a Bolyaiak nemzetközi tudományos elismertetése során végzett akadémiai tevékenységből származó dokumentumokat. Tartalmi szempontból tehát, inkább a Bolyai-kutatás irataihoz sorolhatók. Különböző okok miatt (más iratokkal vannak egybekötve stb.) nem volt lehetséges, hogy kiemeljük a Kézirattár más fondjaiba került autográf-iratokat; pl. Bolyai Farkasnak azokat a leveleit, melyeket az akkori akadémiai főtitkárhoz Toldy Ferenchez intézett, és melyek Toldy Ferenc hagyatékával együtt jutottak Kézirattárunkba. Ez a körülmény indokolja, hogy a "Gyüjtemény-katalógus"-hoz "Függelék"et csatoljunk. A katalógus ugyanis, - mint a kézirattári katalógus-sorozat soron levő kötete, - a Bolyai-gyűjtemény katalógusa, de a kutatás megkönnyítése céljából Függelékben csatoljuk a Kézirattár összes többi, Bolyai-gyűjteményen kivüli, anyagát. 2. A gyűjtemény anyagát tartalmi és formai szempontok alapján a következő főcsoportokra tagoltuk: I. Bolyai Farkas és Bolyai János iratai. II. Gazdasági és családi iratok. IB. A Bolyai-kutatás irományai. Az I. főcsoport külön-külön, de azonos csoportositásban tartalmazza Bolyai Farkas és Bolyai János iratait, levelezését (külön az eredetieket és külön a másolatokat), valamint a kettejük személyével kapcsolatos analectaszerü anyagot. A n. főcsoportról azt kell megjegyeznünk, hogy ebben is vannak Bolyai Farkasnak és Jánosnak autográf kéziratai, mégis indokolt volt ezeket ide helyeznünk, hogy az összefüggő ügyek iratait ne szakitsuk el egymástól. A gazdasági ügyek Farkast, Jánost, és más családtagokat közösen érintették. Ebbe a csoportba kerültek a Bolyai-család különböző tagjainak (Farkason és Jánoson kivül) egymásközt folytatott levelezései is. A ni. főcsoporthoz csatoltuk (külön alcsoportban) a Bolyai-gyűjtemény létrejöttével kapcsolatos iratokat. Egy másik alcsoportban azokat, amelyek szorosan véve nem tartoznak ugyan a gyűjteményhez, de a gyűjteményben levő darabokkal együtt kerültek ide (főleg ajándékozóktól, pl. Szabó Péter). Az I-m. főcsoport után következik a már emiitett Függelék a Kézirattár Bolyai-Gyűjteményen kivüli anyagáról, az Akadémiának dedikált Bolyaikönyvekről és a mikrofilmen meglévő iratokról. x