Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)
Hozzászólások
Hozzászólások 103 Németországban, akkor legalább három különféle okot találhatunk ennek magyarázatára. Először is feltételezzük, hogy a statisztikai torzítás problémája az informatikusok és a bibliometrikusok együttműködése jóvoltából sikeresen kiküszöbölődött. Ha elfogadjuk ezeket az eredményeket, mire következtethetünk? Egyfelől arra, hogy a francia tudományos világ nem jutott megfelelő erőforrásokhoz, hogy sikeresen felvehesse a versenyt a külfölddel. Másfelől ez azt is jelentheti, hogy a különböző tudományos kutatóintézetek nem működnek kielégítően Franciaországban. A jó megoldást az első esetben új erőforrások beiktatása jelentené, míg a másodikban a meglévő tudományos intézetek működési szerkezetének a megváltoztatása. Nyilvánvaló, hogy az ilyen alternatívák jobb megértése nagyon fontos a szociológusok és a tudománypolitika tervezői számára is. A tudománymetriai analízis alapvetően egy adott terület megismerésén alapuló módszert jelent. Az elméleti probléma abban rejlik, hogy valamiféle izomorf kapcsolatot kell találni a vizsgált szakterület határai és a mennyiségi elemzéshez szükséges információ szerkezete között. A «hálózat» fogalmát ennek a problémának az áthidalására használják - különösen a párizsi tudománymetrikusok iskolájához tartozók (CALLON ET AL. 1986). Az «együttidézés» (co-citation) módszerét a tudományos körökön belül lévő «társadalmi hálózatok» feltérképezésére használják; míg a «közös kifejezések» (co-terms) módszere az ún. «problémahálózatok» azonosításánál alkalmazható egy adott szakterületen belül. Számos érdekes összehasonlító tanulmány készült a két hálózat közötti átfedések mértékének vizsgálatáról ( BRAAM 1992). A tudománymetriában a «térképező» módszert a források és eredmények közötti struktúrák azonosítására használják. A hivatkozások az intellektuális eredetiségre utaló elismerés mutatói, míg a használt szavak vagy kifejezések hasonlósága az olyan tudósok csoportjait azonosítja, akik problémamegoldásukhoz hasonló terminológiai rendszert használnak munkájukban. Az alapvető feltételezés az, hogy mind a problémamegoldás, mind pedig az egymásra való hivatkozás formáit bizonyos szabályok határozzák meg, melyek jellemzőek az adott területen belüli szocio-kognitív viselkedésre. Más szavakkal, a tudomány egy önszervező tevékenység. A kutatók oly módon fognak idézni, hogy az közvetlenül kapcsolatba hozza őket tudományterületük legújabb eredményeivel. Kifejezéseiket óvatosan fogják megválogatni, ügyelve arra, hogy munkájuk eredetisége ne szenvedjen kárt, de tekintettel lesznek arra is, hogy ahol szükséges, hivatkozzanak más szerzőkre. Statisztikai szempontból a hivatkozások és kifejezések elemzésének technikáit a szavazásos választáséhoz lehet hasonlítani. Egy adott szellemi termék egy tudománymetrikus számára egy csoport választót jelent, akik hivatkozásaik és használt kifejezéseik alapján döntenek arról, hogy mely tudományterületekre vagy szakágakra érdemes a továbbiakban erőforrásokat irányítani vagy a meglévő erőforrásokat növelni. Máshol már megmutattuk, hogy egy választás eredményei egy tudományágban a kutatások főirányától egészen a másodlagos, vagy éppen fontosságát tekintve csekélynek tekintett kutatásokig terjedhet (TURNER 1988). Amikor egy ilyen éles elhatárolódás tapasztalható, indokoltnak tűnik feltenni a kérdést, hogy milyen hatékonysággal képes egy társadalmi struktúra az «inputokat» eredményekké alakítani.
