Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

Hozzászólások 123 különböző társadalmi felmérésekkel? Miért kellene a Scientometrícs folyóirat tizenöt éve fennálló érdeklődési területét akár több tíz százalékkal csökkenteni, nem is beszélve a különböző más médiumokról? 3. A «metriák» több tudományterületre épülnek - de miért van az, hogy minden szakember kizárólag a tudománymetrián belül helyezkedik el? Egy új nemzetközi társaság megalapítói a szervezet lehetséges elnevezését túl hosszúnak tarthatják és elképzelhető, hogy kihagynának egy-két «metriát» belőle. Mindez az 1969-es évre emlékeztet engem, amikor az új név használatba jött, a korai hetvenes években már ezzel a névvel azonosítottuk magunkat publikációinkban, aztán létrehoztuk és szerkesztettük a Scientometrícs folyóiratot (nem szerepelt három vagy négy különböző «metria» a névben), különböző szemináriumokat és előadásokat szerveztünk olyan hallgatóságnak, akiket sosem érdekeltek a különböző «metriai» variációk vagy elnevezések. Tehát csatlakozom G&S véleményéhez és én is csak egy megnevezést használok, hasonlóan ahhoz, ahogy ők is tették. 4. A «metriák» alapjainak, az információnak és a kognitív folyamatoknak a megértése meghaladja képességeimet. Valóban, a történeti szemléletmód kétségkívül használna az alapkutatásoknak (is), ha legalább a pályára frissen érkezettek elolvashatnák mindazt, amit előttük írtak, ahogyan azt Susan Cozzens javasolta, amikor már tizenöt éve volt a pályán. Hányszor kellett tudatlanságból újra felfedezni a Pareto-, Lotka-, Zipf-, Bradford-formulát? Régi felméréseket végeztek el újra a sokféleség és a sűrűség jelzőszámairól. Nem vették figyelembe a jól megalkotott modelleket az információ elöregedéséről (mint például a hivatkozás-történetek). A tudománymetriai és a társadalmi-gazdasági mutatók közötti általános kettős logaritmikus modellt felcserélték a könnyebben használható, de jóval kevésbé pontos lineáris kapcsolatokkal. 5. A módszertani kutatás folytatása fontos lenne azért is, hogy lépést tartsunk a matematikában és a társadalomtudományokban végbemenő fejlődéssel, és hogy újra tehetséges embereket csábítsunk magunkhoz. Egyszerűbben szólva: a «verbális ekvilibrisztikának» (ahogy egy professzor nevezte a tudomány kommunista tudományát) nem lenne szabad becslésekbe bocsátkoznia. A módszertani specialistáknak nem lenne szabad bármit is kitalálniuk és tanítaniuk a valóság ismerete nélkül. Az alapvető statisztikai szabályokat be kellene tartani (legalább azért, hogy torz eloszlások átlagait ne használjuk fel a reprezentatív, nyilvánosan hozzáférhető kötetekben). A nyers táblázatok adatai általában nem lehetnek végleges eredmények. Azoknak a szakembereknek kellene hinnünk, akik jobban kedvelik a több információt nyújtó grafikai technikákat az extravagáns Andrews-diagrammoknál vagy a Chernoffarcoknál. És a «számítógéptől mentes gondolkodás», amiért mostanában majdnem mindenkit dicséretben részesítenek, egyszerűen csak a hozzá-nemértést jelentheti. 6. Vannak jól működő tudományágak, melyek nem sokat filozofálnak saját módszertani, empirikus, technológiai és kísérleti alapjaikról. Mi alighanem túl sokat filozofálunk, bár szerintem inkább kísérleti kutatásainkban kellene egy kis fejlődés. Ha a társadalomtudományok közé soroljuk magunkat, vegyük észre, hogy ezeknek a tudományoknak még időtől független fundamentális állandóik sincsenek, tehát miért kellene aggódnunk? De hogy kevésbé legyünk beképzeltek: de Beaver (aki