Braun Tibor, Bujdosó Ernő (szerk.): A tudományos kutatás minősége (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 4., 1984)

I. MAGYARORSZÁG - 3. A kutatómunka eredményeinek értékelése az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében Vinkler Péter

46 KUTATÓMUNKA ÉRTÉKELÉSE AZ MATA KKKI-BAN önállóan, hanem másokkal együttműködésben jelentet meg dolgozatokat. Ez az együttműködés lehet intézeten belüli és kívüli is. A publikációk értékelésénél meg kell kísérelnünk a több részleg, illetve szerző által készített dolgozat értékének, pontszámának az eredmények létrehozása, a végzett munka mértéke szerint történő „szétosztását". Általában erre a célra az ún. frakcionált szerzőséget használják, amely a társszerzőket egyenértékű szerzőtársaknak fogadja el vagy — egyik finomított változata szerint

8 — a szerzők sorrendjében egyre kisebb mértékű frakciós részvételt számít. Miért nem jó a frakcionált szerzőség ilyen értelemben történő alkalmazása? Igaz, hogy az esetek döntő részében a szerzők neve megadja a publikációt létrehozó kutatók teljes körét, az viszont nem igaz a legtöbb esetben, hogy a szerzők nevének sorrendje jellemző lenne a publikáció létrehozásának munkájában való részvétel mértékére. Van olyan kutatóhely ugyanis, ahol alfabetikus sorrendben írják a szerzőket; van, ahol a laboratórium (csoport) vezetője az első helyen szerepel, van ahol az utolsón; de az is előfordul, hogy olyan szerzők is fel vannak tüntetve, akik nem vettek részt ténylegesen a munkában (ezek az ún. „tiszteletbeli" szerzők, akiket „ülik" vagy érdemes a szerzők közé emelni). A tiszteletbeli szerzők vagy tekintélyük révén tudnak hozzásegíteni a mű megjelenéséhez, majd annak az „észrevételéhez", vagy mint főnökök a kutatások feltételeinek megteremtésével, témaadással, esetleg konzultációval hozzájárulnak ugyan a munkához, de csak közvetett érdemük van a publikáció eredményeinek létrejöttében. Éppen ezért az az állítás, hogy a dolgozat szerzői „egyenértékűek", vagy hogy a szerzők sorrendjében valamüyen csökkenő mértékű faktort alkalmazva

8 helyesen járunk el a tudományos érdemek megítélésekor teljesen indokolatlan. A frakcionált szerzőség helyett az ún. „kooperációs faktor" használatát vezettük be. Ennek megfelelően a tudományos publikációkban testet öltött kutatási eredményt olyan mértékben tulajdonítjuk a szerzőknek — rajtuk keresztül annak a részlegnek, ahol dolgoznak — amüyen mértékben a mű létrehozásában közreműködtek. Nyüvánvaló, hogy lehetetlen feladat lenne minden egyes dolgozat minden szerzőjének munkáját külön-külön felbecsülni, méginkább küátástalan az egyes szerzők részeredményeinek értékét megítélni, ezért vezettük be a kooperációs faktorok (k) alkalmazását. A faktorok értéke a következő: 0,8; 0,6; 0,4. Ha akár intézeten belüli (részlegek közötti), akár intézeten kívüli az együttműködés — tehát a dolgozatnak több kutatóhelyről való szerzői vannak, akkor e faktorok valamelyikét alkalmazzuk. A faktort a publikációs bizottság állapítja meg. Az alkalmazott faktor nagysága a következő tényezőktől függ: — milyen mértékben tulajdoníthatók a dolgozat eredményei az egyes kutatóhelyeknek, — a dolgozat témája melyik kutatóhely „profiljába" vág, — hány szerzője van a közleménynek kutatóhelyenként. A kooperációs faktorral (k) szorozva a cikk pontértékét (p) kiadódik a dolgozat pontszáma (Sz): Sz = p X k A faktor használata csekély mértékben, de előnyben részesíti a kooperációs munkát végzőket, hiszen pl. ha egy 2-es pontértékű dolgozat szerzői két részlegről kerülnek ki, akkor - ha egyenlő mértékben járultak hozzá a publikációhoz, mindketten 0,6-es faktort kapnak, ezáltal 0,6X 2, azaz 1,2 pontszámot kap mindkét részleg, az összesen tehát 2,4 pontszámot jelent. Ha csak egy méréssel járult hozzá az egyik szerző (részleg) a cikkhez, faktora 0,4 lesz, míg a témát vivő, az eredmények zömét produkáló másik részlegről való többi szerző 0,8 pontot kap. Hasonlóan bíráljuk el, ha külső kooperáló partnerről van szó.