Braun Tibor, Bujdosó Ernő, Ruff Imre: A tudomány mint a mérés tárgya (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 1., 1981)

I. BEVEZETÉS - 2. A tudománymetria eredményeinek rövid összefoglalása

A TUDOMÁNYMETRIA EREDM ÉNYEI 20 Az exponenciális fejlődés a tudomány egészére nézve mindeddig töretlen. De megmaradhat-e a fejlődés ilyennek? — D.J. de Solla Price, a tudománymetria egyik legnagyobb alakja, már az ötvenes évek végén kimutatta, hogy a tudomány fejlődési rátája lényegesen meghaladja a népesség, a társadalmi össztermék, sőt az egyetemet végzettek számának növekedési ütemét, el fog tehát jönni az az idő — és ezt ő akkor a hetvenes évek tájékára várta —, amikor a tudományba betáplálandó tényezőket a társadalom már nem tudja szolgáltatni: a tudomány további exponenciális növekedése a társadalomtól aránytalanul nagy, sőt teljesíthetetlen áldozatokat kívánna. Price elnevezése szerint ai tudomány ekkor a „big science" korszakába lép, szemben a „little science" eddigi korszakával: érett, „felnőtt", „nagy" tudomány keletkezik, melynek mennyiségi fejlődése lelassul.

1

4'

4

1 (Arra vonatkozóan, hogy ez a lelassulás a tudományos tevékenység milyen minőségével és hatékonyságával kompenzálódik esetleg, ma még korai lenne prognózist adni.) A tudomány mennyiségi növekedésének függvénye a kezdeti exponenciális helyett az ún. logisztikus (az arcus tangenshez hasonló) görbét fogja követni.

1

0» 1

4>

4

1 Mindannyian érezzük már ma is itthon — de ez világjelenség —, hogy a hatvanas évek végétől egyre nagyobb ellenállásba ütközik pl. a kutatáshoz szükséges anyagi ráfordítások vagy újabb státusok megszerzése. Ügy tűnik, hogy ez a jelenség nem néhány évig tartó átmeneti állapot, hanem a tudomány növekedési ütemének világméretekben bekövetkező minőségi változása. Félreértés ne essék, nem a lélekharang szól a tudomány felett, de a jelek azt mutatják, hogy új korszak kezdődik, amelyben tudatosan „manipulálni" kell a tudományt: növelni kell termelékenységét, kevesebb és egyre kevesebb „selejtgyártást" engedve meg. Nyilvánvaló, hogy a tudománypolitikai és -szervezési kérdésekben ez az új korszak igen magas követelményeket állít elénk. Hadd idézzük ehelyt Price könyvének utolsó mondatait:

1

4 Manapság „ . . . a tudomány állapotában olyan változásnak vagyunk tanúi, amilyet nem láthattunk az utóbbi 300 év során. A tudományos érettség új állapota, amely ránk fog törni a közeli években, kiteljesítheti vagy összeroppanthatja civilizációnkat, megérlelhet vagy tönkretehet bennünket. Amíg ez bekövetkezik, fel kell készülnünk a tudomány növekedésének általános megértésére, és keresnünk kell a hatalom átvételére alkalmas felelős tudósokat, akik a demokratikus ellenőrzési rendszeren belül felelőssé tehetők és jobban tudják, hogyan tegyék rendbe a házuk táját, mint bárki más bármikor máskor." A.tudomány „hajtóereje" és visszacsatolások Feltehető a kérdés — bár a tudománymetria körén bizonyos fokig kívül esik a válasz —, mi hajtja a tudomány gépezetét. A motivációk négy fő csoportba oszthatók: a társadalmi termelés és a tudomány, a többi felépítmény és a tudomány, illetve a diszciplínán belüli kölcsönhatások.

36 Ezeket az összefüggéseket a tudománytan igyekszik megvilágítani, de a tudománymetria is foglalkozik egyes aspektusokkal. Az egyén szintjén jelentkező motivációkat az anyagi és társadalmi elismerés, illetve a szakmán belüli erkölcsi elismerés motivum-csoportjaira lehet bontani. E tényezők és a tudományos tevékenység közti összefüggéseket a tudománytörténet, a pszichológia, a szociológia, de részben a tudománymetria is igyekszik feltárni. Ide kívánkozik annak tárgyalása, miért jelenik meg a tudományos eredmény az esetek legnagyobb részében közlemény (vagy általában rögzített ismeretanyag) formájában. Az egyéni motivációk szintjén a tudományos eredmény azzal válik valaki vagy valakik sajátjává, tulajdonává, ha birtokolják annak a felfedezésnek a prioritását.

3

7»

3

8 (Gondoljunk csak a középkori tudósokra, akik titkosírással közölték egymással eredményeiket, de a kódot csak megfelelő idő eltel-