Braun Tibor, Bujdosó Ernő, Ruff Imre: A tudomány mint a mérés tárgya (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 1., 1981)
I. BEVEZETÉS - 2. A tudománymetria eredményeinek rövid összefoglalása
A TUDOMÁNYMETRIA EREDM ÉNYEI 19 sával, a kutatók hierarchikus rétegeződésével, egyszóval a természettudomány vagy egy adott diszciplína „működési mechanizmusával". Miután a tudománypolitikai döntések helyessége mindannyiunknak, akik saját szaktudományunkban eredményesen szeretnénk dolgozni és továbbdolgozni, alapvető érdeke, nem érezzük haszontalannak azt a munkát, amelyet a jelen tudománymetriai vizsgálatra fordítottunk. Modellként a magyar elektrokémiát választottuk, egyrészt azért, mert a kezdettől napjainkig rendelkezésünkre állt a terület hazai bibliográfiája, másrészt mert ennek a mintának a terjedelme statisztikailag megfelelőnek látszott. Tapasztalataink alapján egyébként is az ilyen jellegű r felmérés egy-egy akadémiai munkabizottság, tématerület, kutatóintézet, esetleg bizottság, sőt a Tudományos Minősítő Bizottság hatáskörén belül látszik célszerűnek. A tudomány „működési mechanizmusában" való eligazodás, az igen sokféle kölcsönhatás és visszacsatolás elemzése céljából az 1. ábrán látható folyamatábrából indultunk ki. Az ábra középvonalától balra helyeztük el a betáplált paramétereket jobbra a mechanizmus működése során „termelt"-eket. Az input és output minden tényezőjéhez hozzátartozik annak minden attributuma (minőségi és mennyiségi jellemzők, pl. a munkaerő nyelvtudása, a közlemények megjelenési helye, nyelve, a beruházás amortizációja stb.), tehát a tényleges tényező köre sokkal bővebb az ábrán feltüntetetteknél. A paraméterek időbeli változása A tudomány gépezetének működése időben és rekurzíve folyik. A működés sebességére minden egyes paraméter időbeli változása felvilágosítást adhat: mérhetjük a mennyiségi termelést akár a megjelent közlemények, akár a tudományosan minősített munkaerő számával; a betáplálást akár az összes anyagi ráfordítással, akár a foglalkoztatottak számával, feltéve, hogy a gépezet káros veszteségek nélkül működik, azaz nem jelentős pl. a fejlettebb munkaerő egy részének eltávozása termelésirányítási vagy adminisztrációs munkakörbe, vagy a betáplált eszközök és termelőerők nem-tudományos feladatokkal való ellátása. A „fejlődés" fogalmát tehát az egyes tényezőknek az idő függvényében való változásaként foghatjuk fel. A paraméterek azonban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi jellemzőket is tartalmaznak, mégpedig más és más súllyal, így az időbeli növekedés különböző sebességű lehet az egyes tényezőkre vonatkozóan. Megállapították, hogy minél magasabb minőséget hordoz a vizsgált tényező, vagy ugyanazon tényezőn belül minél magasabb minőségi kritérium szerint szelektált adatokat tekintünk, annál lassúbb a fejlődés, de az esetek túlnyomó részében exponenciális. 3 5 Az exponenciális növekedési törvény rendkívül általánosnak mutatkozik, és igen nagy időintervallumokon belül is töretlenül érvényre jut. A növekedés ütemének jellemzésére általában az ún. kétszereződési időt használják, amely bizonyos fluktuációktól eltekintve (pl. háborúk vagy gazdasági válság, esetleg egy rossz tudománypolitikai döntés) nagy állandóságot mutat egy adott paraméter esetén. (Érdemes megemlíteni, hogy stagnálási periódusok után a tudományos tevékenység felgyorsul, mondhatni, a lemaradást behozandó.) Ha olyan paraméterek időbeli növekedését tekintjük, amely a tudomány fogalmával még éppen összeférő minőséget takar (tehát a tudomány szempontjából nem állítunk fel semmi egyéb megszorító minőségi kritériumot), akkor a kétszereződési idő - diszciplínától függően — 7—10 év között adódik. Ilyen pl. az összes publikációk száma, a tudományban és fejlesztésben foglalkoztatottak száma, a tudományos közlemények szerzőinek száma stb. Ha viszont magas minőségi kritériumot állítunk fel, a kétszereződési idő mintegy 20 év (pl. akadémikusi szintű vagy társadalmilag a legmagasabb szinten elismert tudósok száma, vagy a felfedezett aszteroidok száma, 1 4 vagy a matematika egyes ágaiban a valóban elvileg új összefüggések száma 3 5 stb.).