Pócs Éva (szerk.): Magyar ráolvasások II.

XV. Epikus szövegek

431 XV. 1. N-nek a lába is úgy maradjík, ahogy az Isten megadta, ámme. /Nagyszalonta, Bi/ 1.6. "Kelevény" gy. Az úr Jézus mönt az aranyhídon, mögbotlott a lova lába. Az úr Jézus azt mondja: Szúrás, nyilallás, hasigatás, rándulás, kelevényök, fájdalmak, osontok közt né lögyön mögmaradása. Ó, édös Jézuskám, tö látod, tö tudod, té vagy az orvossá. Gyógyítsd mög az én imádságom által. Háromszor a kelevényre: Körösztöllek az Atyaisten nevibe, körösztöllek a Fiúisten nevibe, körösztöllek a Szentlélök Isten nevibe. IDeszk, Tr/ 1.7. U.az Oh édös Jézusom, mikor elindultál Jeruzsálijómba, lovad lába mögmarulván, szent kezeddel tapogatván tapogazs mög ezön lénynek, fejit, mejjit, hasát, Hátát, mindén termő tagját! /Egyházaskér, Tr/ 1.8. U.az Amikor Jézus Krisztus urunk elindult Jerikóból Szamaritánba, kificamodott szamarának a lába. Amikor az ott meggyógyult, úgy gyógyuljon meg ez is. /Kiskunfélegyháza, Pe/ 1.9. U.az Krisztus Jézus szamárháton átalment az aranyhídon. Lova lába megbotollott. A Krisztus Jézus löszállt, szent kézivé megkenegette, szent nyálává meghuzogatta. Gyógyuljá meg, édös lovam lába, vigyél engöm föl a mennyországba! /Algyő, Cso/