Nagy Ferenc (szerk.): In memoriam Magyary Zoltán.

A magyar tudomáfiypolitika alapvetése (1927) [Válogatás]

A XIX. század második felében fejlődött ki teljesen a filozófia, a szociális és politikai tudomány terén a legmagasabbrendű együttműködés az egész emberiség szellemi munkájával. De nagy kár, hogy főleg nyelvi elszigeteltségünk következtében a külföldi tudós világ nem szerezhetett tudomást erről a tevékenységről, kivéve, ha egyes magyar szerzők abban a helyzetben voltak, hogy műveiket fordításban közzétehették. E tekintetben a természettudományok művelői kétségtelenül kedvezőbb helyzetben voltak egyrészt az ily természetű kiadványoknak nemzetközi szervezése miatt, másrészt mert tudományuk természeténél fogva szorosabban vannak egymáshoz kapcsolva. Ezért az orvostudomány, állatorvosi tudomány, fizikai, technikai tudományok és a matematika terén a magyar tudomány állása általánosan ismertnek inkább tekinthető. Például a két Bólyaynak latin nyelven írt munkáit, vagy Eötvös Lorándnak a torziós ingával végzett kísérleteit és a nehózkedésre vonatkozó eredményeit az egész tudós világ ismeri és használja. A filozófiai tudományokra nézve ez inkább csak kivétel. Ismeretes, hogy báró Eötvös' Józsefnek „A XIX. század uralkodó eszméi" eímű műve németül is megjelent és az egész világ irodalma tudomást vett róla. Laboulaye L'État et ses limites című müvében ezt a művet Stuart Millnek a Szabadságról írt művénél jobbnak tartja és Cherbuliez egy svájci folyóiratban, a „Bibliothéque Universelle"-ben Eötvös munkáját egy rangba helyezi Stein Lőrincével, a híres egykorú tudóséval. Más példa a magyar filozófus, Böhm Károly, aki később négy kötetben fejtette ki hatalmas filozófiai rendszerét és fiatal korában német filozófiai folyóiratokban közölt egyes tanulmányokat. Nagy műve azonban, melyet az imént említettünk, a német filozófusok előtt teljesen ismeretlen, mert elsősorban saját nemzete számára kívánta a nagy titkot felfedezni és nem ért rá művét magyarul sem befejezni, úgyhogy művének utolsó kötete nem saját kezéből ment a nyomdába. Még kevésbbé volt ideje arra, hogy idegen nyelvre való fordításáról gondoskodjék. Ezek a nehézségek azonban a természettudományok terén is megvannak. Erre jellemző példa Hőgyes Endre budapesti orvosprofesszor esete, aki „az asszociált szemmozgások idegmechanizmusá"-ról 1879—80-ban alkotta meg élete halhatatlan művét, mely a Magyar Tudományos Akadémiának 1881-i Évkönyvében jelent meg 162 lapnyi terjedelemben. Sajnos, hogy Hőgyes ezt a munkáját más európai nyelven nem közölte s így rejtve maradt a nagyvilág tudósai előtt, míg csak halála után az Akadémia ki nem adta németül is, ama sajnálatos tény által ösztönözve, hogy a műnek legfontosabb részletét, a „labyrinthogen nystagmus" felfedezését Bárány, akkor még bécsi docens, s nem régóta Upsalában egyetemi tanár, a saját, Nobel-díjat nyert munkáiban Hőgyes nevének említése nélkül felhasználta.

1 Böhm és Hőgyes könyvének sorsa jellemző annak bemutatására, hogy egyrészt milyen intenzív szellemi élet folyik sok tekintetben Magyarországon és hogy másrészt milyen súlyos nehézségei vannak ez elszigetelt nemzet részére a nemzetközi szellemi együttműködésnek, mivel nyelve a többi európai nemzetek számára annyira idegen.

2 De nemcsak irodalmi kölcsönhatás fejlődött ki, hanem újból előfordulnak, mint már előbb a XV*. században, tanárcserék; nem elszigetelt jelenség, hogy a kiváló cseh pedagógus, Comenius, a sárospataki kollégiumban tanít és hogy 1 L. Győry Tibor: A magyar orvosok szerepe az orvosi tudomány kiépítésében. Az Orvosi Hetilap 1924. évfolyamában. 2 A fenti másfél oldalhoz Concha Győzőnek a Commission de Coopération Intellectuellc kérdőívére adott válasza felhasználtatott. (Kézirat.) 31