Nagy Ferenc (szerk.): In memoriam Magyary Zoltán.
A magyar tudomáfiypolitika alapvetése (1927) [Válogatás]
sen megszervezve, nem volt elérhetetlen az, hogy kiki saját erejéből megszerezze az őt legjobban érdeklő külföldi műveket. A nemzetközi tudományos társulatokban és kongresszusokon sűrűn és tudományos tekintéllyel részt vettünk, habár Ausztriával való közjogi viszonyunk miatt, melyet a külföiciiek legnagyobb része nem értett, politikai és műveltségi önállóságunk elismertetéséért állandó küzdelmet kellett vívnunk. Ez utóbbi tekintetben volt — részben ugyan önhibánkból — legnehezebb helyzetünk. A magyar nem tartozik az indogermán fajhoz. De, mint keleti jövevénynek is, geográfiai elhelyezkedésének biztosítása után a nyugati civilizációhoz való csatlakozása őszinte, rendületlen és eredményes volt, úgyhogy az utolsó kilenc évszázad alatt Nyugat-Európa szellemi életével állandó kapcsolatban élt, felszívta és nemzeti egyéniségéhez idomította ennek a civilizációnak irányeszméit és jelentős megnyilatkozásait s összes anyagi és szellemi szükségleteit ugyanazon elvek szerint elégítette ki. A nyugati műveltséggel való összeolvadásunknak nagyszámú megdönthetetlen bizonyítéka van. Szent István államépítő munkája, középkori, román és csúcsíves stilű építészeti műemlékeink, a XIV. század első felében bevezetett arany valuta, az 1371-ben alapított pécsi egyetem, a renaissance humanista-műveltséghez való szoros csatlakozásunk stb. mind ezt mutatják és ha még valami döntő bizonyítékot keresünk, elég utalnunk nagy nemzeti kódexünkre, Werbőczy Tripartitumára, amely igazolja, hogy a nemzet az európai kultúra egész jogi apparátusának birtokában volt. A mohácsi vész utáni három részre osztásunk idejében is fenntartottuk a Nyugat-Európával való szellemi együttműködést. Ez még külön lendületet is vett a reformáció következtében, amely a magyar ifjak egy részét, akik addig leginkább az olasz egyetemekre jártak, a németországi, hollandiai és angolországi egyetemekre vonzotta. Érdemes utalnunk a nagy disputára, amelyet a XVII. században a Sorbonne és a magyar püspöki kar vívott a gallikán egyház négy tétele felett, 1682-ben. Másfelől Apáczai Cseri János már 165ö-ben hirdeti Descartes íilozóíiáját, amelyet Németországban csak később kezdtek tanítani. A XVIII. században, sajnos, szellemi életünket nagyrészt megbénították az osztrák császári kormány intézkedései, amely a külfölddel való összeköttetéseinket elvágni, a sajtószabadságot megszüntetni igyekezett. A francia és angol felvilágosodás mégis különböző utakon beszűrődött és II. József abszolutisztikus kísérletének bukása után nemcsak az alkotmányt állították helyre, hanem ennek a régi és középkori alkotmánynak tradíciói kezdtek keveredni az angol alkotmánynak tételeivel és Montesquieu filozófiai eszméivel, sőt Rousseau ábrándjaival. Ezek az 1790/92. évek gazdag magyar politikai irodalmában bőven mutatták hatásukat, amely irodalom tulajdonképen már Mária Terézia korában a szépirodalomnak Voltaire és az enciklopédisták hatása alatti felvirágozásával indult meg. A Mária Terézia korában, 1770-ben létesült Selmecbányái bányászati és erdészeti főiskola e téren egyike volt a legelső intézeteknek, mintájául szolgált a méziéresi katonai iskola laboratóriumi berendezésének, amelyet viszont 1794-ben a párizsi École polytechnique használt fel. A XIX. században a nagy európai szellemi áramlatokkal való együttműködés teljes volt a filozófia, a jog- és államtudomány, a nemzetgazdaságtan és a szociális tudományok terén. A XVIII. század patriarchális és rendőri kormányzata által felállított korlátok összedőltek, a Kant és Hegel eszméi előtt felállított hivatalos fék hiábavaló volt. Erős filozófiai mozgalom fejlődött ki különösen a protestánsok főiskoláin Nagyenyeden, Pápáü és Sárospatakon. 30
