Bánkúti Imre: Az erdélyi consilium leveleskönyve és iratai, 1705, 1707-1710.

Bevezetés

/ha ez a vakfegyelmen alapult is/. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a császári hadsereg ebben a korban Európa egyik legjobb szárazföldi hadserege volt, s ez jelentős harcászati fölényt biztosított a szervezetlen fölkelőkkel szemben még akkor is, ha Erdélyben nem elit ezredek állomásoztak. Az egész fejedelemséget elborító, de teljesen szervezetlen, főleg egyéni akciókból álló felkelés, amelyben elsősorban jobbágyok, fegyveres szolgálatot teljesítő félszabadok, kisnemesek, székelyek vettek részt, katonailag sohasem tudott döntő fölénybe kerülni a kisebb létszámú, de jól vezetett és fegyelmezett császári csapatokkal szemben. A szubjektív tényezők között első helyen kell említenünk Rabutin tábornok személyét, aki ellenszenves, gőgös, a kegyetlenségig durva ember, de kitűnő és jól képzett katona volt. Az erdélyi források, kurucok és császárpártiak egyaránt, csak rosszat mondanak róla, ami érthető, hiszen Rabutin lenézte, megvetette, sőt gyűlölte az erdélyi főurakat és nemességet, számára ez az egész rendi világ, a csak egyéni érdekeket követő önző magatartás idegen és ellenszenves volt, a felkelőket pedig egyszerűen lázadóknak tekintette. Bethlen Miklós esete mutatta, hogy kíméletlenül bánt el azokkal, akik az udvarétól a legkisebb mértékben is eltérő politikai nézeteket vallottak. Végül is azonban Rabutin stratégiai feladatát jól megoldotta: katonai pozícióját mindvégig megtartotta /s éppen a legkritikusabb 17o3-17o5-ös években/ Erdély és egyben a monarchia legkeletibb pontján, megakadályozva a felkelés győzelmét, s ezzel lehetetlenné tette, hogy Erdély a szabadságharc biztos bázisa legyen. Katonai pozícióinak megőrzésével azonban elejét vette annak a török porta részéről nem kizárt kalandnak is, hogy a szultán kísérletet tegyen Erdély visszafoglalására, ami a fejedelemséget és Magyarországot is nyilván újabb katasztrófába sodorta volna, s aminek Thököly haláláig a személyi feltétele is adva volt. Mindent összevetve, a rideg tény az, hogy 17o4 nyaráig Erdélyben szinte áttekinthetetlen zűrzavar és bizonytalanság uralkodik. A felkelők látszólag szinte az egész fejedelemséget birtokukba vették, elfoglalták és legtöbbnyire kifosztották a városokat, nemesi kastélyokat és kúriákat, falvakat; sorban megverték az ellenük küldött, alacsony harcértékű, rendi szervezésű egységeket, vezetőiket elfogták, s a főnemesség egyes tagjai így, kényszerűségből csatlakoztak Rákóczihoz. Képtelenek azonban hatalmukat szervezetté tenni és megszilárdítani. Erdélyben sem olyan osztály, társadalmi réteg, sem olyan személy nincs, aki ezt képes volna megtenni. így a császári csapatok ütőképességüket megőrizve, jól kiszámított, céltudatos ellencsapásokkal sorban szétverik a felkelők nagyobb egységeit, s kíméletlenül pusztítják, gyilkolják a lakosságot. A megfélemlítést, a terrort Rabutin hideg, kiszámított módszeresség7