Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
esett szatmári várkapitányt - magyar embert - karóba húzatta, a szintén magyar hadifoglyokat pedig leölette. Semmivel sem jellemezhette volna jobban Zermegh ezt a gyáva és gyenge, de kegyetlen véreskezű embert, aki csak nagyurakat nem mert bántani, mint ezzel az embertelen bosszúval. Mégis szöges ellentétben ezzel az akaratlan jellemzéssel Zermegh nem győzi Zápolyai jó tulajdonságait eléggé ékes jelzőkkel dicsérni: "Mitis, chirstianus, bonus princeps", ki óvakodik a keresztény vér ontásától stb. stb. I. Ferdinándra egy értékelő szava sincs, se jót, se rosszat nem mond róla. A többi szereplő jellemét vázolja, elismeri az érdemeket, megbecsüli a derék jellemet, de ahol mást lát, ott sem vádaskodik, inkább szelíd és jólelkű ember benyomását keltve. Csak "Iván cárt" kárhoztatja súlyos kifejezésekkel, miket már idéztem. 1 2) Érzékeny lelkének mérhetetlenül fáj a kegyetlenség, mellyel a magyar pusztítja a magyart, kegyetlenebbül még a töröknél is. Mint erősen gyakorlatias érzékű embert - egész életében gyakorlati pályán, a pénzügyigazgatásban működött - az ország javainak pusztulása is bántja. Csak pártellentéteket lát: I. Ferdinándét és a törökös Zápolyaiét, de nem lát szociális ellentéteket, igy nemes és jobbágy között sem, sőt előadásában a társadalom e két rétege mindig együtt cselekszik: mindkét párt nemest és jobbágyot hiv fegyverbe harcaihoz, pl. a szlavóniai polgárháborúban. 1 3) Őt magát pedig jobbágyai mentik meg, mikor a szlavóniai harcokban Frangepán Kristóf eleste után a Zápolyai tábor szétszaladt. És nem lát különbséget Magyarország lakói közt nemzetiség szerint sem, Zermegh, a délszláv vérű magyar nemesember. Előadása igen érdekes, áttekinthető, epizódjai ellenére sem széteső. Szerkesztési elve az események időrendi előadása, noha egy helyt elég súlyosan vétett az időrend ellen. Mint történeti forrás elsőrendű, szavahihető, bár határozottan Zápolyai felé hajlik, s az ország két pártra szakadásáért - már említettük - I. Ferdinánd hiveit okolja. Talán befolyásolhatta az a keserűség is, amit Miksa király ellen érzett - müvét 1566 után kellett irnia, mert Zrinyi Miklós hősi tettéről még megemlékezik -, amiért Miksa kamarai hivatalnokként nem jutalmazta oly mértékben, ahogy ő ezt elvárta volna. Zermegh műveltségben, Liviuson képzett szép latin stílusában, érzései finomságában, gondolkodása emelkedettségében Brodaricshoz, Verancsicshoz, Zápolyai nagyműveltségű humanista főpapjaihoz áll közelebb, semmint a parlagias Szerémihez. S ha Históriája vagy Commentariusa nem is pótolja azt a veszteséget, ami azzal érte a magyar történetírást, hogy Brodarics nem irta meg kora történetét, Verancsics éppen csak hogy az anyaggyűjtésbe kezdett bele, Oláh pedig nem jutott tul a tervezgetéseken, legalább Szerémi Epistoláját ellensúlyozza. A "História" szép humanista irásmü, ha nem is valami mély történeti gondolkodás alkotása. A pozitivista történetirodalomnak azonban jelentékeny terméke a XVI. sz. közepéről. Kiadá s, az idézett Amsterdami, 1662-ből R M K III., 2157. és Schwandtner-féle, II. (Fol.) 383 -415. Fenti lapszám idézeteim a Schwandtner-félére vonatkoznak. Irodalom . Istvánffy Miklós, (R M K III. , 2157.) az amsterdami kiadás bevezetésében. Sörös Pongrác, Zermegh János és munkája. (Századok, 1907. 97-118. és 219235.) Molnár Szulpic, Zermegh J. és emlékirata. Kőszeg, 1896. (ism. : Századok, 1896, 741-744.) Wales E., Z. J. emlékiratai mint művelődéstörténeti kútfő. Pozsony. 1907. (disszertáció.) 90
