Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
Buda és Konstantinápoly között kereskedő budai zsidókban, a kevei rácokban, de egy brassói kereskedőben is, s az is igaz lehet, hogy a rác kémek köztll az egyik, egy raguzai, cégtábláját azért nem függesztette ki Budán, hogy magára ne vonja a figyelmet. De ké meknek és árulóknak nevezi a budai Szent János minorita kolostor boszniai szerzeteseit is, kik inkább törökül beszélnek, semmint szlávul. Mindebben semmi lehetetlenség nincsen. Az azonban a mesék birodalmába tartozik, hogy ebben a kolostorban török basák, sőt a szultán is megszállt volna, hogy egy urnapi körmenet alkalmával kikémlelhesse Buda várát. 4 0) De lehet az is, hogy Szerémi valami okból haragudott a budai minoritákra. És észreveszi Szerémi - a papi ember Dózsa és népe nemes felbuzdulását a keresztes háborúra!, és Zokoli András temesvári parancsnok szintoly nemesen férfias állásfoglalását Zápolyai követeivel szemben. 41) Aztán meg, Zápolyai fogadkozik, hogy megtéríti a törököt! A koronázó főpapok meg azt kötik Zápolyai lelkére a koronázás végén, a békecsők közben, hogy Maiestas tua protegat et defendat Regnum Hungarie et totam Christianitatem! 4 2) És ugy látja, hogy a török hadi dicsőségért harcol. E reális, földi, emberi történetformáló tényezők mellett mégiscsak Isten a legfőbb történetformáló erő. Ebbel is elválik humanista történetíró kortársaitól. Ez az ő egész lelkének, gondolkodásának, érzelemvilágának gerince. (Majd Decsynél találkozunk csak az övéhez hasonló intranzigens felfogással. ) Igy lesz nála a török Isten eszköze a magyarok bűnei büntetésére. Isten célja ugyanis az emberrel: jó útra vezérelni azt, még az oly súlyos büntetések árán is, mint a török megszállás. Viszont Isten segíti is az embert földi céljai elérésében is, amibe azonban az ördög is beleavatkozik. Mohács után, mondja Szerémi, a budapesti nép ugy várta "János vajdát" - Zápolyait - mint a messiást, de az nem mozdul, nem tudom, teszi hozzá, Isten rendeléséből, vagy az ördögéből. 43) Szerémi egyéniségében a modern történetírás általában a müveletlenséget emeli ki legjobban. Pedig Szerémi nem volt iskolázatlan ember, - a kamonci iskolát Verancsics híresnek nevezte (i. h. 293. ) litterariis ludis celebratimi, - korának igaz már elavultan középkorias - scholasztikus-theologiai tudományában nem volt járatlan, és volt némi fogalma az akkori műveltségen uralkodó klasszikus római irodalomról. Ez sem lehetett azonban több, mint bármely kisebb képzettségű középkorvégi papinak. Itt-ott felbukkan triviális sorai között egy-egy terminus, melyet scholasztikus-theologiai tanulmányokból hozhatott magával, ha nem is alkalmazza őket valami szerencsésen. Ilyenek: Causa efficiens - pl. Gritti a "causa efficiense" Cihák meggyilkoltatásának. 44) Cibak meg a Grittit leleplező hírek "causa efficiense"l, sőt Szerémi azzal dicsekszik, hogy egyszer Cibaknak szemébe mondta volna: "vestra dominacio, est causa efficiens, quod regem Joannem non vis, ut esset rex Joannes Hungarie. " (Mondatszerkezet !)45) Hogy a "liberum arbitrium" terminusa, meg a "sophistica" műszó is előfordulnak Szeréminél (előbbi 332., utóbbi 326.), az kisebb jelentőségű. Azonban már behatóbb scholasztikus tanulmányokra vall: a scholasztika logikai bizonyítási módszerének ismeretére, ahogy mentegeti magát, Zápolyai piarancsára, miszerint miért hallgatta meg az egyházi átokkal sújtott Zápolyai katonáinak gyónását. Mintha valamely XIII. -XIV. századi scholasztikus traktust olvasnánk: "Et precepit rex, ut confessionem audiam. Hie jam queritur: utrum potuissem eos aut non. (1). Potuissem, quia eodem tempore non erant plenarie Lutteriani. (2). Et post decessum Ludouici regis Joannes vaiuoda erat unctus in regem Hungari(l). Tercio, quod iustum bellum (h) abuimus, quia publice non prebebat se cum cesare Turcarum adhuc. Quarto, scriptum est, quicumque Vult ad bapjtlsmum (vel) confessiones, non potest sese denegare S. Mater Ecclesia benevolenti; quia nor. est dlstinccio inter Grecos et Judeos; quicunque wult venire ad reconciliacionem 65
