Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében
részletesen leírták, "nostri propositi sit res Transsylvanicas hactenus in obscuro positas in lucgm producere. "47) Külföldi eseményekről alig emlékezik meg, legfeljebb a Báthoryakkal kapcsolatos lengyel fejleményekről, vagy a szomszédos fejedelemségek dolgairól, vagy egyes törökországi történetekről. Mindebben megint egyezik Bethlen Jánossal, talán éppenséggel követi azt. Ha a területet, a tárgyat, melyet feldolgoz, Bethlen Farkas ily szűkre szabta is, másfelől mintha igyekeznék mélyebbre lehatolni: a fejleményeket "ab ovo", "a fundamentis": előzményeikből kifejleszteni. Ugy látja, igy világosabban megérthető az erdélyi történet szövevénye. Ezért nem elégszik meg a saját kora történetével, ezért megy vissza 1526-ig, az erdélyi történet kezdeteiig. Korflpilációs módszere mellett ezt persze nem viheti keresztül az egész általa feldolgozott korszakon, annak minden egyes fázisán, egyes eseményein, mert hiszen itt mindenről csak azt irja, amit másoktól olvasott, igy önálló kérdések felvetésére, oknyomozásokra nem gondolhatott. Csak egy problémánál s csak egy előszavában - különben megint Bethlen Jánossal egyezően - teszi fel a kérdést, mely azonban az általa tárgyalt korszaknak, sőt minden erdélyi történetnek alapja, kiinduló pontja: miért vált le Erdély Magyarországról? Bethlen a mohácsi katasztrófában és következményeiben látja meg ezt az okot, helyesebben a magyaroknak abban a meghasonlottságában, pártoskodásában, mely a XVI. századi szerencsétlenségeket: a török behatolását az ország szivébe okozta. Bethlen szerint a magyar földkerekség legdicsőségesebb népe volt, mig pártokra nem szakadt, s ezzel - Isten méltó büntetését vonva magára - alkalmat adott az ottomán birodalomnak, hogy kiterjessze uralmát Magyarországra és a magyar népre is. A török behatolása miatt Erdély szinte magától levált Magyarországról, s Erdély népe kényszerült maga kezébe venni sorsa intézését, megszervezni a maga külön államát, hogy a török igától meneküljön. Legyen ez intő példa a Nyugatnak, mondja Bethlen, hogy ha nem segiti meg Magyarországot a török iga lerázására, a félhold azt is jármába hajtja. 4°' Röviden: a mohácsi katasztrófa következményeit (két király választását) a magyarok egyenetlenkedése okozta, Transsylvania leválását pedig a török behatolása az ország szivébe. Nem eredeti gondolatok, hiszen mindez, mondhatni közkincse az egész mohácsi vész utáni magyar történetírásnak, sőt közvéleménynek. 49) E bevezető alapgondolatokon kivül Magyarország történeti és európai helyzetéről Bethlen nem igen mélyed be az események okai fürkészésébe, mint emiitettem, kompiláló módszere mellett ez nem is igen volt lehetséges. Ahol mégis fel kivánja tárni valamely esemény vagy eseménysor okait, ott egyszerűen előadja a megelőző eseményeket, anélkül, hogy a mélyebb összefüggéseket feltárni igyekeznék. Csak egészen halvány körvonalakként bontakozik ki Bethlennél valami, a történeti fejlemények okait, összefüggéseit kereső történetszemlélet, ami természetesen nem lehet más, mint a középkorból az újkorra átszármazott, s humanizmuskori el lanyhulása után a vallásos élet újbóli megerősödésével újra uralomra jutott theologiai (theokratikus) világ- és történetszemlélet. Minthogy Bethlen szerint is minden magyar szerencsétlenség okozója a török uralom, ez pedig ő szerinte is Isten büntetése a magyarok pártoskodásáért, ez arra mutatna, hogy Bethlen gondolkodásában is Isten a földi történés legvégső, legfőbb irányitója. De ezt inkább csak munkája már idézett előszavaiban vallja meg, történeti elbeszélését nem hatja át ez a felfogás oly mértékben, mint egyes erdélyi és magyar XVII. századi történetíróét, pl. Bethlen Jánosét, és Bethlen előadása közben csak elvétve bukkanunk Isten világkormányzó munkája felismerésére. 5°) Történetszemlélete általában inkább teljesen realisztikusnak mondható: a történetet emberek cselekedeteinek fogja fel, és természetfeletti erőket 490
