Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
vitézkedéséről, vagy a Dubnici Krónika Névtelenjében ugyancsak Báthory Istvánról és István oláh vajdáról. ) írónk voltaképp ugyanazon világnézet, történet-, állam- és társadalomszemlélet alapján áll, mint az előbbi mii irója, és nem sokban különbözik a Verancsics gyűjtemény többi Íróiétól, sőt - erős korlátok között - Szerémiétől sem. Csak egyben válik el mindezektől, helyesebben emelkedik föléjük, ti. műveltségben. Ő sem marad a tények referálásánál, hanem ő is az "okokat" keresi, csakúgy, mint a Verancsics gyűjtemény többi Írásműve, s maga Verancsics is. Láttuk, hogy ő is a "magyari urakban" - Zápolyaiban - látja Nándorfejérvár vesztének okait, (mint Verancsics latin kortörténete, s a Verancsics gyűjtemény többi irója is), mert a történet neki is emberek cselekedetei, sokkal erősebben kihangsúlyozva, mint pl. az előbb tárgyalt magyar műben. És irónk mindössze kétszer emliti Isten kezét az események irányításában: a nándorfejérvári ostrom előtt elhalt derék magyar urak elparentálásánál: ("ez urak halálát, hinni való dolog, nem egyébért akarta az Isten, hanem az gonosz népnek bintetésére, hogy ne lenne, ki az végházaknak gondját viselné, " 182. ), és Werbőczy nádorságáról szólva, melyet "az Isten sem szenvette, az urakes eleit vették). Mindössze ezen a két helyen vallja meg irónk, hogy a földi történés nemcsak emberek müve, hanem Isten világkormányzásának, az embert - a bűnös büntetésével - jóra nevelő munkájának része. Az embereket politikai és hadi cselekedeteikben, a közügyek irányításában lelki diszpozíciók, adottságaik, vagyis erkölcsi erők: erények, vagy káros szenvedélyek vezetik, tehát ezek a végső történetformálő faktorok, s irónk meghirdeti, hogy mik az államférfitól megkövetelhető erények: istenfélelem, vallásos hit, hazaszeretet (hazájakhoz való szerelem), egyéni tisztesség, hűség a királyhoz, a "közönséges jónak" (commune banum) és hazájok oltalmának szolgálata és magánérdekeik fölé helyezése. 6 8) A felsorolt államférfiul erények birtokában a kormányon levők jó irányban kormányozzák a népeket és országokat, s elhárítanak felőlünk minden külső veszedelmet: népek és országok sorsa - szerinte - kormányférfiak karakterétől, s emellett képességétől függ. Megrajzolja irónk a magyar katonaideált is, mely tovább harcol teljesen reménytelen helyzetekben is mindhalálig, mert a megadás becsülete elvesztését jelenti. Horváth Zkoblyth Markő és Oláh Balázs vice-ban, Nándorfejérvár egyik parancsnoka azok, kik ezt a katonaeszményt szerinte megvalósították. Előbbi azzal utasítja vissza a szultán felszólításait a kapitulációra, "a várat a magyar királytól tartottam, nem a török császártól" (161). Oláh Balázs a hősök hőse mint katona és mint ember egyaránt. Már Morgay János, a másodparancsnok is átszökött Nándorfejérvárból a törökhöz, s a vár (rác) lakossága kényszeríteni akarja Oláhot, a kapitulációra: "az emböri természetből kivánván az tovább való életöt", de Oláh meginti őket: "mindenki ujjal mutatna ránk: amhol az árulók -... azt fogják mondani, hogy nem szökség miá adtuk meg a várat, hanem a mi embörtelenségönk miá. " (175). De aztán mégis csak a többség győz: Nándorfejérvár kapitulál. Oláh ekkor sem hajlik: nem akar törökké lenni, "hogy ha immár tlsztösségömet elvesztöttem, (hogy a várat elevenségömben megadtam, kiben énnekem meg kellött vóna halnom)... azt tudom énes, hogy nincsen neköm hová mennöm, mert seholt énnököm tisztösségem nem leszön, hanem egy végvárba valahol bészorulok és amig élők... a török ellen hadakozom... és a mostani kisebbségömet halálommal akarom elföldöznöm. " (178. ) De ezt a szándékát sem valósíthatta meg, amert a törökök a szultán esküje ellenére az egész kapitulált őrsereggel együtt leölik. Morgayt, az árulót, külön tették el láb alól - csak Szerémi vélte tudni, hogy milyen módon. Tubero, aki Oláhot szintén derék katonának festi, de nem csinál belőle ideális hőst, lényegében éppigy mondja el Nándor vesztét. 6 9) 47
