Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében

Bethlen azt igyekszik bebizony itani, hogy Rákóczinak a porta parancsára le kell mondania az erdélyi fejedelemségről, s ha ezt nem teszi, Erdélyre a teljes megsemmisülés vár. Kéri tehát a keresztény fejedelmeket, birják rá Rákóczit a lemondásra. A müvecskét Haller Gábor, Barcsay követe vitte fel 1658. októberében I. Lipót császár és magyar királyhoz, 1659. nyarán pedig, mikor Rákóczi elhatározta magát, hogy fegyverrel szerzi vissza fejedelemségét, Bethlen a könyvecskét Kolozsvárott ki is nyomtatta. Rákóczi előnyomulására 1659. augusztus végén Barcsay visszavonult, majd Kemény János tanácsára tárgyalásba kezdett Rákóczival, kihez Bethlen Jánost küldte követül. A kötött egyezmény ellenére a béke nem jött létre a két fejedelem között, s bár küzdelmük Barcsay török patrónusának Rákóczival vívott csatájában Rákóczi vereségével, majd halálával Barcsay javára dölt el, Barcsay mégsem tarthatta meg az uralmat. Bethlen megint nem marad a bukott fejedelem mellett, hanem Kemény felé orientálódik, kihez unokaöccse, Bethlen Farkas vezette át. Kemény különben is nagybátyja volt, s ezt aztán az ő erős közreműködésével választotta meg az erdélyi országgyűlés 1661. január elsején fejedelemmé. Keménnyel - rövid időre - a németekre támaszkodó politika győzött Erdélyben. A török azonban nem tűrte a németes fejedelmet; Barcsay uralmát ugyan nem erőltette tovább, de uj, megbízható embert: az engedelmes Apafíy Mihályt választatta meg. Bethlen Kemény zászlaját követte, mikor ez az uj törökös fejedelem letaszítására indult. A hadiszerencse azonban Apaffynak kedvezett, Kemény János a döntő nagyszőllősi csatában elesett (1662. január 22. ). Bethlen megint nem kötötte sorsát a leáldozóban levő Kemény-párthoz, és annak német orientációjához: nem Kemény fia mellé állt, mint Bethlen Farkas, hanem a törökös Apaffynak hódolt meg. Apaffy uj hivét megtartotta kancellári állásában, s jóindulatát birtokadományokkal, Fejér megye főispáni hivatalának és Udvarhely megye főkapitányi tisztének ráruházásával is kimutatta iránta. De, s ez tárgyunkra legfontosabb, felhasználta irótehetségét is, mely már az Innocentia Transsylvaniae-ben is megnyilvánult: miként Barcsay, Apaffy is Bethlen János tollával fordult az európai fejedelmekhez, és közvéleményhez, hogy azt helyesen tájékoztassa törökös politikájáról és helyzetéről, mely erre kényszeritette. Ennek megírásához az 1662-63. év telén, ötvenéves korában fogott hozzá, s azt mintegy 1663. juliusában kitört német-török háború, az a "most megindult nagy hadművelet", melyre zárőszavaiban utal, s melynek fejleményeiből csak Érsekújvár ostromáról tud, 1663. szeptember 26-án bekövetkezett elestéről még nem. Bethlen János Apaffy megbízását a "Rerum Transsylvanicarum" négy könyvével teljesítette. De még ezután, vagyis 1663. óta, mikor e müvét megirta és kinyomatta, sem tette le a történetírói tollat. A következő tiz éven át napról napra, vagy legalábbis hónapról hónapra jegyezgette e válságos, háborús idők eseményeit, igy váltva be a Rerum Transsylvanicarum befejező mondataiban tett abbeli igéretét, hogy ez első történeti müvét folytatni fogja.1673 óta Bethlent sok csalódás érte, valószínűleg ezért is hagyta abba a kortörténetirást. Gyanúba került, hogy Béldivel ő is fondorkodik Apaffy ellen. Ez elfogatására is gondolt, de azután csak internáltatta a Bethlenek keresdi kastélyában. (1676. ) 1677. március 31-én Bethlen ismét visszanyerte mozgási szabadságát. E száműzetés alatt kancellári hivatalában Bethlen Farkas helyettesitette, ki halála után utódja is lett, s ki megkapta még Bethlen egy másik hivatalát is, a Fejér megyei főispánságot. (1667. január 1. ) Bethlen János ekkor már lelkileg megtört, és testileg súlyos beteg ember volt, vizibetegségben szenvedett, s bár 1667-ben rövid ideig még újból elláthatta a kancellári teendőket, ez év őszén már minden közfunkciótól visszavonult. A politikai eseményeket azonban még nagybetegen is figyelemmel kisérte, de erősen birálva az Apaffyt körülvevő kamarillát, ismét gyanúba keveredett, s ujabb üldöztetést is szenvedett. 1678. februárjában csak nagyon nehezen viselt lelki és testi szen462