Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében
kednie nem szabad. Hiszen Isten a természetben mutatta meg, hogy szükség van egy főre: a legvilágosabban a méhek államában. Viszont, akik a kormányt viszik, vagy a közügyekbe bármely, még oly kis befolyással is vannak - például valamely alárendelt hivatal viselői - tehát nagyok és kicsinyek egyaránt, mindig a közérdeket: a "közönséges jót" tartsák szem előtt. A helyes kormányzásra Szalárdi Bocskay, de főképp Bethlen és I. Rákóczi György gondos, az alattvalók javát is_ munkáló uralmát állítja oda példáképül, különösen két utóbbinak kulturális alkotásait: iskolaalapításaikat és építkezéseiket. Rákóczi, a nagy vagyonszerző, gazdasági politikáját azonban két oldalról jellemzi: dicséri annyiban, hogy a fiscus jövedelmeinek 1 4) nagyszerű fokozásával (pl. 141-144. hasábok) nem akadályozta meg, sőt elősegítette az alattvalók meggazdagodását is, (246. ) másfelől elitéli, kíméletlenül állami monopoliummá téve az Erdélyben oly igen fontos só-, méz-, viasz- és állatkereskedelmet, éppen a legszegényebb népréteget fosztotta meg egy kitűnő jövedelmi forrásától, ti. a zsellérséget, mely addig a sókereskedelmet szép haszonnal Űzte. (84-85. ) - A közérdekről, magánérdekről Szalárdi többször elmélkedik: Várad bukása alkalmas téma erre: a hirtelen verbuvált váradi parasztkatonaságról irja: "ez a nép eleitől fogva a szabad élethez szokván, még a kinek kötelességeknek lenni a közönséges dolgokhoz láttatnék is, de illy szoros spitzes (! ) állapotban, a közönségbe levén kire támaszkodni, az akármint vihetni is végbe, nagyobbnak most a maga privátumát tartja vaia. Azonban ez a közönséges jónak is valóban kárára esnék. " (535. ) A II. Rákóczi György által Váradba küldött pénzösszeget egyes főbb katonák egymás között osztották szét: "annak a szép végháznak nagy kárával, nem valami közönséges jóra, a várnak vagy városnak erősitésére" forditották. (462. ) Ugy hogy már közmondás lett: "Privatum commodum, religionis odium, longum consilium perdidit Varadinum. " (584. ) Szalárdi nézetei államról, alkotmányról, kormányzásról, politikáról nem korabeli állam- és alkotmányelméleti olvasmányok lecsapódásai. Akkoriben nem egy ilyen természetű értekezés Íródott nálunk, pár igen hires külföldi politikai elméleti mü pedig le is fordíttatott magyarra: a spanyol Antonio de Guevara, Relox de principes-e 1628-ban, Justus Lipsius, Politicorum libri IV. - ja 1641-ben, utóbbi egy protestáns prédikátor munkájából, előbbi a szintén protestáns Rákóczi György parancsára. 1 5) Szalárdira még Calvin politikai tanai is'erősen hatottak, ahogy Kemény Zsigmond jelzi is kiadásában, de az ő közelebbi forrásait kutatni e téren túlhaladná e munka kereteit. Miként a minden országban meglevő államforma isten rende Ite, tehát a legjobb és meg nem változtatandó, ugy a legjobb a fennálló társadalmi rend is, s azon sem szabad változtatni akarni. Szalárdi nem fejti ki bővebben, vagy elvszerüen, mégis kiviláglik több helyéből, hogy ő teljesen a köznemesi szabadság alapján áll. Igy erősen ostorozza Gyulay Ferencet, aki a nemesi szabadságot súlyosan megsértette, mikor őt: Szalárdit és még pár társát vasra verve elzáratta. 16) Es Szalárdi súlyosan elitéli a pórmozgalmakat: Császár Péterét, s egy másikat is, amelyről szintén beszámol. !7) Szalárdi - tudjuk már - transsylvanus és a helvetica evangelica /= kálvinista / vallás buzgó, sőt türelmetlen hive. A katholicizmust bálványimádásnak tartja - ezt is már láttuk - az ehhez való ragaszkodást okolja a Magyarországra 1526 óta zudulő csapásokért, s a magyarországi "clerus" provokációira vezeti vissza a XVII. századi vallásháborúkat. 1 8) Es helyesli a szombatosok elleni kegyetlen, embertelen rendszabályokat is (133-134), noha tudja, hogy vagyonelkobzással, kényszermunkával nem lehet a lelkeket megváltoztatni, s hogy az ily módszerekkel Űzött térités csak kétes eredményekre vezethet. (135. ) Szalárdi forrásai egyfelől saját személyes értesülései, melyeket legelsősor453
